Speciális aludoboz-visszagyűjtő installációt működtetett az EFOTT-on Hell
Korunk egyik legnagyobb fenntarthatósági kihívása a csomagolások újrahasznosítása és visszaforgatása a gazdaságba. A nyári fesztiválokon is hatalmas mennyiségű csomagolási hulladék keletkezik, melyek csökkentésére már több kezdeményezés is született, például az egyszer használatos műanyagok kiváltása, repohár-rendszer bevezetése, azonban még a mai napig nagyon sok műanyagpalack-és pohár kerül szemétbe a rendezvényeken, ami az egyik legnagyobb környezetterhelést jelenti.

Fontos a fenntarthatóság
A PET-tel szemben az alumínium italdobozok – megfelelő gyűjtés és kezelés mellett – végtelenszer és teljes mértékben, minőségvesztés nélkül újrahasznosíthatók. Hulladékanyagként is a legértékesebbek az összes csomagolás közül, visszagyűjtésük és újrahasznosításuk is a legkönnyebben, legnagyobb arányban megoldott. A valaha kibocsátott alumínium mintegy 75 százaléka jelenleg is forgalomban van, a hatékony körforgásnak köszönhetően akár 60 nappal azután, hogy a fogyasztó a szelektív hulladék tárolóba dobta, ismételten alumíniumdoboz készülhet belőle.
A Hell cégcsoport többek között ezért is tette le a voksát az alumíniumdoboz mellett, és mindenkit – fogyasztókat és italgyártókat egyaránt – arra ösztönöz, hogy tegyen aktívan a körforgásos gazdaság megvalósulásáért.
A környezettudatos hulladékgyűjtés létrejöttét az idei EFOTT-on egy igen látványos installációval segítette a Hell. Az alumínium körforgását népszerűsítő építmény egy közel 2×2 méteres doboz volt, mely egyben egy hatalmas visszagyűjtő pontként is működött. Azok, akik ebbe dobták kiürült italdobozaikat, hasznos ajándékokat kaptak – több doboz esetén akár napszemüveget, sapkát, törölközőt. A fesztivál idejére meghirdetett visszagyűjtési kampány szemmel látható eredményt hozott, hiszen az EFOTT 4 napján alig lehetett eldobott dobozokkal találkozni a velencei-tavi fesztivál területén.
A begyűjtött több ezer aludobozt az Inter-Metal Recycling szállította be a hulladékkezelő telephelyére – az aluhegyeket bálázzák, majd visszaszállítják a gyártóhoz, hogy újra olyan tekercsek készüljenek belőlük, amelyeket a Hell is használ termékei csomagolásánál, ezzel bezárva a körforgást. A Hell Energy-nél a fenntarthatóság nemcsak elméleti szinten része a vállalati filozófiának, hanem stratégia épül rá, és az valódi tettekben mutatkozik meg.
A cégcsoport hosszú távú fenntartható fejlődési programjának köszönhetően folyamatosan növeli portfóliójában az aludobozos termékek arányát, így tavaly már termékeinek 95 százaléka alumíniumdobozban került forgalomba, melyek világszinten is kimagasló újrahasznosított tartalommal és alacsony karbonlábnyommal rendelkeznek.
Kapcsolódó cikkeink
Megvan a Mercedes AMG A35 nyertese – a HELL fődíja gazdára talált
Ünnepélyes keretek között adták át a HELL történetének eddigi legnagyobb…
Tovább olvasom >Az employer branding és a csomagolástechnika új korszaka az Sz. Variánsnál
Az ipari digitalizáció nem csupán gépekben, hanem a gondolkodásmódban is…
Tovább olvasom >Nehezen újrahasznosítható hulladékok: megoldások születőben, de még messze a cél
Bár egyre több hulladéktípus válik újrahasznosíthatóvá, számos anyag feldolgozása továbbra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >