Magazin: Sokszínű szakma – interjú a Magyar Pékszövetség főtitkárával
Kívülről nagyon mozgalmasnak tűnik a hazai sütödék világa, a szakma egységes, sikeres magyar franchise-láncok exportálják koncepciójukat, ám Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai főtitkára szerint a pékipart nem lehet sikerágazatnak nevezni. A szövetség tisztségviselőjét az UKBA-n való megjelenésükről és a szakma eredményeiről kérdeztük.
Mit várnak a szakkiállítástól?– E seregszemlét a pékszakma kiemelkedő eseményének tartjuk, ennek megfelelően gazdag programmal várjuk az UKBA látogatóit a 4 nap alatt. Egyebek mellett versenyek zajlanak majd a kiállítás területén – sütőipari termékverseny, valamint a nemzetközi részvétellel zajló Nemzet kenyere verseny, (mindkettő az elkészített termékek kiállításával), a szakiskolák diákjainak pedig brióskészítési versenyt szerveztünk. Lesznek különféle látványos bemutatók, valamint közönségtalálkozók.
T. M.: – Mekkora ma az iparág gazdasági súlya?
– Az ágazat éves árbevétele 125 milliárd Ft, ami szerény tempóban nő; elsősorban a termékszerkezet javításának és új termékek bevezetésének köszönhetően. A pékipart ma nem nevezhetjük sikerágazatnak a sajátos hazai viszonyok miatt, de jó néhány vállalkozás sikeresnek mondható. A továbblépéshez javítani kell a jövedelmezőséget, fejleszteni a szakboltok hálózatát és a termékszerkezetet. Jelenleg mintegy 1300 vállalkozás működik a szakmában, valamint még közel kétezer készre sütő, látványsütő és kereskedelmi egység. Csaknem 400 tagunk a magyar sütőipari kapacitások 60-65 százalékát képviseli.
Milyennek értékeli a szövetség munkáját?
– Ami az érdekvédelmet illeti, a szakma különféle problémáit érintően kormányzati szintű bejelentést és javaslatot tettünk 2011 során. Emellett 22-féle központi szolgáltatást szervezünk tagjainknak, például szabadpiaci villamos energia és gáz beszerzését, az üzemanyag-beszerzés szervezését, vagy éppen haszongépjárművek vásárlását. Büszkék vagyunk Pékakadémiáinkra, azaz a felnőtt-továbbképzés megvalósítására is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Eurostat: stabil növekedést mutat az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Stabil növekedést mutat az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf elismerése
A Menedzserek Országos Szövetsége májusban már 30. alkalommal rendezte meg legrangosabb…
Tovább olvasom >NGM: zsebünkben a pénztárgép – ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása
Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV…
Tovább olvasom >