Sokak hozzájárulásával

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 04. 10. 08:42

A tervek szerint idén ősszel jelenik meg az MVI Jakabffy László emlékére készült kötete. Hogy milyen típusú könyvről van szó, azt Kovács László elnök fogalmazta meg.

Ez a kötet semmiképpen sem valamiféle „emlékkönyv”, a szó klasszikus értelmében, inkább tisztelgés egy nagyformátumú ember előtt, életművének és életélvezetének felfedezése megannyi történet, kép, recept tükrében. Hogy az örökség élő legyen! Hogy felmutassuk, mit is jelentettek, jelentenek Laci „vesszőparipái”: az őszinte vendéglátást, a szakmai alázatot, a tudás átadásának fontosságát és az óriási életörömöt! Soha nem akart másnak mutatkozni, mint amilyen volt, nem fordult semmiféle széllel; az ő „vitorlája” mindig előre nézett. Nem pótolhatjuk, de élhetünk mindazzal, amit adott.

 

 

Idáig több mint 65-en csatlakoztak hozzánk (történetekkel, fotókkal, írásokkal, pártolással), és még hatalmas mennyiségű feljegyzés, fotó, recept, újságcikk vár feldolgozásra az elkövetkezendő rövid időszakban.

Az Ízvezető című album alcíme: A Jakabffy iskola – avagy élet- és ételtörténet. A könyvet közösen adja ki a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Magyar Vendéglátók Ipartestülete. A könyv készítése során közreműködő személyek mindegyike anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalta a munkát, ezzel is tiszteletüket fejezve ki Jakabffy László előtt. Sajnos a nyomdai tervezés, grafikai munkák és kiadás költségei nagy anyagi terhet rónak a szervezőkre, így a hiányzó összeget igyekszünk támogatásokból fedezni.

Ha szeretne Ön is hozzájárulni a könyv elkészítéséhez, s a könyv belső borítóján megjelenni támogatóként, adományát bármilyen összegben örömmel fogadjuk! Az átutalásokat május 31-ig várjuk az alábbi névre és számlaszámra: Magyar Vendéglátók Ipartestülete, 11706016-20451903. A közleményben kérjük tüntesse fel: „Támogatás Jakabffy könyv megjelenéséhez”. A támogatásról Támogatási Igazolást állítunk ki. //

Kapcsolódó cikkeink