Sirha Business Café
A Sirha Business Café standján a kiállítás három napján három fő téma köré szerveződnek az előadások és panelbeszélgetések, ahol a résztvevők válaszokat kaphatnak az adott terület üzletfejlesztési kérdéseire, megismerkedhetnek az új trendekkel, a piac legnagyobb kihívásaival, legyen szó kávé-, pék és cukrász- vagy bárbizniszről. A programokon a látogatók az ágazat ismert szereplőit kérdezhetik.

Szuna Noémi
programszervező
Sirha Business Café
A kávéé lesz az első nap, ahol a hazai piac szereplőinek bevonásával zajlanak lokális és globális témákat érintő beszélgetések, például a fenntarthatóságról és a környezettudatosságról, ami a termőterületeken zajló munkákat, a feldolgozás teljes folyamatát, valamint a fogyasztók kiszolgálását is érinti. Hasonlóan érdekes téma az újhullámos kávékultúra aktuális helyzete, a fogyasztói élmény és edukáció irányítása a pörkölők, kávézók és baristák által. Napirenden lesz az is, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhető újabb és újabb professzionális, valamint háztartási eszközök hogyan alakítják a fogyasztói szokásokat, de olyan bemutatókra is sor kerül, amelyek a leggyakoribb kávékészítési hibákra hívják fel a szakmabeliek figyelmét.
Második nap a pék- és cukrászszakma képviselői tartanak panelbeszélgetéseket: növekvő piaca van-e az újgenerációs pékségeknek és cukrászatoknak, a „kézműves” minőség érvényesíthető-e ipari mennyiségben, megtanulható-e a szakma az iskolai képzés során, és mi lehet a megoldás a munkaerőhiányra.
A kiállítás utolsó napján pedig a bárszakmáé a terep: bemutatók, italtrendek, piaci újdonságok várják a vendégeket. A stand pultjánál pedig mindhárom nap különleges kávékat és koktélokat kóstolhatnak a látogatók.
Kapcsolódó cikkeink
Alimentaria+Hostelco 2026: rekord nemzetközi részvétel várható Barcelonában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mit akar a magyar vásárló? Olcsón jót és hazait!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Többszörös győzelmet aratott a WING a TRIBE Budapest Airport Hotellel a Klasszis TopDesign versenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Javuló konjunktúra a turizmusban – stabilizálódik a szolgáltatói bizalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hack Barnabás három fogással bizonyítja: az ünnepi főzés nem csak anyukáknak való
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
