Sikerrel zárult a Lidl Magyarország Egészségesen az iskolapadban tudatosságnövelő kampánya
Az általános iskolai osztályoknak meghirdetett verseny keretében országszerte 71 iskolából több mint 130 pályamunka érkezett. A Felelős Gasztrohős Alapítvány szakmai közreműködésével meghirdetett pályázat célja a tudatos és fenntarthatóbb táplálkozás előmozdítása volt a gyermekek körében a közös alkotás élményén keresztül. A Lidl Magyarország immáron 8. alkalommal indította útjára Egészségesen az iskolapadban kezdeményezését.
Idén olyan kreatív alkotásokat várt az általános iskolai osztályoktól a vállalat, melyek minél egészségesebb és fenntarthatóbb alapanyagból készülnek el. A kompozíciókat a kiegyensúlyozott étrend minél több összetevőjének felhasználásával kellett elkészíteni, hangsúlyt helyezve a körkörös gazdaság előmozdítása érdekében arra is, hogy az összetevők minél nagyobb arányban újrafelhasználásra, újrahasznosításra kerüljenek.
A verseny célja az volt, hogy minél többen játékos formában ismerkedjenek meg az egészséges és fenntarthatóbb táplálkozás szempontjaival. A téma iránti nagyfokú érdeklődést mutatja, hogy országszerte 71 általános iskolából több mint 130 pályamunka érkezett az osztályoktól.
„Felelős élelmiszer-kiskereskedelmi láncként kiemelten fontos számunkra az egészségesebb és fenntarthatóbb táplálkozás előmozdítása, melynek kulcsszereplői a gyermekek. A fiatal generáció tudatosságnöveléséhez szerettünk volna hozzájárulni ezzel a versennyel is. Nagy öröm volt olvasni a pályamunkákban arról, hogy miként jelenik meg és kerül előtérbe szempontként többek között a szezonalitás vagy a növényi alapú élelmiszerek az alapanyagok választása során”
– mondta el a pályázattal kapcsolatban Tőzsér Judit, a Lidl vállalati kommunikációs vezetője.
A szakmai zsűri által legjobbnak értékelt alkotásokat készítő osztályok értékes nyereményekkel, 200.000 Ft értékű Lidl Utalványkártyával, kerti eszközökkel és vetőmagokkal, illetve a Gasztrohős Padtárs Program keretében megvalósuló rendhagyó tanórával is gazdagodnak.
„A pályázat szakmai partnereként nagyon jó volt látni, hogy a pályázók mennyi figyelmet fordítottak az alkotások fenntartható kivitelezésére és a hulladékmentes megvalósításra. A verseny jó alkalom volt arra, hogy a diákok játékos formában még többet tanulhassanak és tapasztaljanak a fenntartható és egészséges étkezés témakörében. A klímaváltozás problémájának megoldásában nagyon fontos a közösségi összefogás, mely szintén megjelent a pályázatokban: a diákok, tanárok mellett a szülők, nagyszülők, helyi termelők is hozzájárultak egy-egy dologgal az alkotásokhoz. Hisszük, hogy ezek a közös élmények beépülnek és motivációt nyújtanak a következő generációnak egy fenntarthatóbb és egészségesebb életmód kialakítására”
– mondta Lehel Zsuzsanna, a Felelős Gasztrohős Alapítvány ügyvezetője.
Az Egészségesen az iskolapadban kampány keretében a Lidl Magyarország social média követői számára egy nyereményjátékot is indított, melynek keretében arra volt kíváncsi, hogy otthon, a gyermekek tudatos táplálkozása kapcsán mely szempont a legfontosabb a szülők számára. A játékhoz több mint 5500-an csatlakoztak, a válaszadók többsége a felsorolt minél több zöldség-gyümölcs, minél több teljes értékű gabona és a minél kevesebb hozzáadott só és cukor közül az elsőt jelölték meg elsődleges szempontnak.
Az Egészségesen az iskolapadban versenyről és a nyertesekről további részletek a lidl.hu/iskolapad oldalon találhatóak.
Kapcsolódó cikkeink
Megnyílik a Lidl első szerszám-mintaboltja Biatorbágyon
A Lidl üzletlánc az ezen a héten nyitja meg első…
Tovább olvasom >Új Lidl nyílt Pécsett
Áprilisban Pécsett, a Kertváros központjában nyitotta meg a Lidl 204. magyarországi…
Tovább olvasom >A Lidl Magyarország állásfoglalása a GVH által indított versenyfelügyeleti eljárással kapcsolatban
A Lidl Magyarország a Gazdasági Versenyhivatal által megindított versenyfelügyeleti eljárással…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >