Sial: Étel és tudomány

Szerző: trademagazin Dátum: 2006. 11. 20. 08:00

A kereskedelem erejének globális seregszemléje – így nevezte az október 22-től 26-ig rendezett Sialt Peter Hazelzet, a vásárszervező társaság igazgatótanácsának elnöke egy sajtótájékoztatón. Összesen 99 országból minden eddiginél több, 5400 kiállító, köztük 36 magyar mutatta be élelmiszer-kínálatát. Öt nap alatt 180 országból 164 ezer szakmai látogatót regisztráltak.Dobrotka Zsuzsa, az Agrármarketing Centrum (AMC) által szervezett közösségi kiállítás sajtófőnöke sikeresnek tartja a magyar cégek párizsi részvételét.
Az összesen 430 négyzetméteres magyar nemzeti standon 28 közösségi és nyolc egyéni kiállító vállalat jelent meg.

Made in Hungary
Az AMC a kiállítás nyitvatartási ideje alatt látványkonyhát üzemeltetett, ahol magyar szakács készítette el és kóstoltatta a magyar vállalatok termékeiből készült ételeket.
Az informatív, könnyen kezelhető, kétnyelvű magyar katalógusban a karcagi Agrosprinttől a győrasszonyfai Vita­fruit gyümölcsfeldolgozóig terjedt a magyar cégek listája. Legtöbben, nyolcan, a bioszegmenst képviselték, de szokás szerint hangsúlyosan volt jelen a gyorsfagyasztott kínálat is, ezúttal hat vállalattal. Négy-négy cég szárított gyümölccsel, illetve mézzel kereste az üzleti lehetőségeket.
– A Sial kitűnő lehetőséget nyújtott, elsősorban a francia piac megismerésére, mivel a szakmai látogatók nagy része fontos importőr, nagy- és kiskereskedő – hangsúlyozta Dobrotka Zsuzsa. – A vásár erősen nemzetközi jellege miatt egyéb értékesítési irányokat is meg lehetett célozni.
A magyar élelmiszeripar szereplői 1996 óta jelenhetnek meg a Sialon az AMC által szervezett magyar nemzeti pavilonban. A kiállítók döntően kétféle bemutatkozási forma közül választhattak: termékspecifikusan vagy nemzeti pavilonban.

Szigorúan ellenőrzött látogatók
A rekordszámú kiállító 200 ezer négyzetméternyi területet vett igénybe a hat pavilonban.
A más vásárokhoz képest szigorúbban ellenőrzött szakmai látogatók a világ élelmiszeriparának teljes vertikumával megismerkedhettek. Az első négy pavilonban kaptak helyet a nemzeti és regionális közösségi kiállítások.
Az összkép hangsúlyait jelzi, hogy külön szektort a következő termékcsoportok kaptak: ital és bor, tejtermék, gyorsfagyasztott termék, konzerv, édesség, csomagolt élelmiszer, hús és húskészítmény, adalék anyag, készétel, zöldség-gyümölcs, bio- és diabetikus élelmiszer, baromfi, halak és tenger gyümölcsei.

Kevesebb zsír, só és cukor
A gazdag kísérőprogramban szereplő konferenciák és szemináriumok témáit egyetlen mondatban így foglalhatjuk össze: az evés öröme és hatása az egészségre.
A piaci szereplők érdeklődésének középpontjába került, hogy valamit tenni kell az étkezés egészséges hatásának fokozása érdekében. Három szám jelzi a veszélyt: a világon 300 millió ember annyira túlsúlyos, hogy azzal kockáztatja az egészségét. Közülük 40 millió gyerek kövér. További figyelmeztető információ: a túlsúlyos emberek 30 százaléka cukorbeteg.
Az Actimel és a ProActive márkák franciaországi kereskedelmi sikere mutatja, hogy van megoldás az egészséges élelmiszerek elterjesztésére – jelentették be az egyik táplálkozástudományi tanácskozáson.
A Kraft Foods elnökhelyettese, Richard Black kijelentette:
– A táplálkozástudomány még fiatal kutatási terület, és sok megválaszolatlan kérdéssel szembekerül.
Cége a Sialon több olyan terméket mutatott be, amely már a napi élelmiszerek egészségesebb összetételével jelzi a törekvések fő irányát.
Az Unilever globális márkafejlesztési igazgatója arról számolt be, hogy 2005–2006-ra előirányzott programjuk szerint a cégcsoport 15 ezer tonnával csökkenti a zsír, 10 ezer tonnával a telített zsír, 2 ezer tonnával a só és 10 ezer tonnával a cukor felhasználását.
Ilyen információk hallatán a piac szereplőiben kezd megfogalmazódni az igény, hogy a változásokat sztenderdizálják. Lassanként napirendre kerül az élelmiszerek összetételének jogi szabályozásának megújítása is. Megfogalmazódott a Sialon, hogy mind a gyártók, mind a kereskedők egyre több segítséget várnak a táplálkozástudomány szakembereitől.
Györki-Theil

Kapcsolódó cikkeink