Önszabályozás: csúcsra járatva
Reklámok előzetes véleményezése, átfogó vizsgálatok, panaszkezelés és új területek tanulmányozása – a reklám-önszabályozás sikere érdekében sokat tesz az Önszabályozó Reklám Testület. Mindez hozzásegíti a reklámipar tagjait a Reklámetikai Kódexnek való jobb megfeleléshez, ezzel pedig a reklámba vetett bizalom megtartásához.
Közel hatszáz alkalommal fordultak az első három negyedévben az ÖRT-höz előzetes véleménykérés céljából. Vagyis a reklám megjelenése előtt, még a tervezés fázisában sokan kérik ki az ÖRT álláspontját a lehetséges probléma kiszűrése érdekében. Vannak cégek, amelyeknél a reklám vállalati jóváhagyási folyamatának részévé vált, van, ahol pedig kérdéses esetekben fordulnak az ÖRT-höz. Bizalom és gyorsaság nélkül nem lenne ilyen sikere ennek a szolgáltatásnak, amelyet a GVH a közzétett közlemény tervezete szerint továbbra is bírságcsökkentő tényezőként figyelembe vesz.
Átfogó vizsgálatok szempontjából is aktív a 2017-es év. Már eddig három monitoring volt, köztük egy nemzetközi program keretében az alkoholtermékek digitális oldalait vizsgálták, hogy a cégek által tett vállalások megvalósítását ellenőrizzék. A nagy alkoholgyártók ugyanis vállalták, hogy social media oldalaikon is feltüntetik például a felelős fogyasztásra történő felhívást, biztosítják, hogy csak nagykorú férhessen a tartalomhoz, és a transzparencia jegyében jelzik, hogy a cég/márka hivatalos oldalát látja a látogató. Nemcsak a vizsgálat tárgya, de az is újdonság volt, hogy Európán kívüli országok (például Mexikó, Kanada) önszabályozó szervezetei is részt vettek az ellenőrző programban.
– A reklámok elbírálásához pedig komoly tanulmányok, az egyes területek jobb megismerése szükséges. Például a gyerekek és a nemi szerepek reklámban való megfelelő megjelenítése már nemcsak a gyerekek veszélyes magatartása és a nemi szerepek sem csupán a pucérság, hanem mindinkább az emberi méltóság szempontjából is vizsgálandó – hangsúlyozza Fazekas Ildikó ÖRT főtitkára.
Ausztriában a panaszokat elbíráló zsűri mellé egy fiatalokból álló zsűrit is létrehoztak. Mi még itt nem tartunk, de érdekes és hasznos újdonság volt ezekről a kérdésekről itthon is egy fiatal „szakértői csapattal” beszélgetni. A szakmai konzultációk és a nemzetközi gyakorlat tanulmányozása mellett a „digital native” fiatalok szempontjainak megismerése fontos lépés volt a témák kezeléséhez szükséges információ szempontjából – tette hozzá Fazekas Ildikó. //
Kapcsolódó cikkeink
Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >A jövőnek kell dolgozni úgy, hogy ne vegyük el a fókuszt a jelenről
Kreatív szakemberből lett parfümőr, de Hídvégi Tom szerint mindkét szakma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >