Romániában május elsejétől az áruházláncok fél évig árengedménnyel forgalmazzák a tejet
Romániában május elsejétől az áruházláncok fél évig legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet, de a termelők továbbra is elégedetlenek, és azt állítják, hogy az árengedmény költségeit valójában velük fizettetik meg – közölte hétfőn a Digi24 hírtelevízió.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/05/Kepernyofoto-2023-05-02-12.05.41.png)
Legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet
A versenytanács tájékoztatása szerint valamennyi nagy áruházlánc úgy döntött, hogy csatlakozik az önkéntes megállapodáshoz, amely szerint a legalább 20 százalékos árkedvezményt a feldolgozók és a kiskereskedők egyenlő arányban (legalább 10-10 százalékos árcsökkentést vállalva) osztják el egymás között.
A román statisztikai intézet adatai szerint a tej átlagos fogyasztói ára márciusban 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, a drágulás üteme több mint kétszerese volt az inflációs rátának, amely márciusban 14,5 százalékra lassult.
Romániában a kormány székházában, a miniszterelnök részvételével tartott április 11-i tanácskozáson állapodtak meg a feldolgozók és kiskereskedők, hogy hat hónapos időtartamra önkéntes árengedményeket vezetnek be a literenként 7 lejnél (525 forint) drágábban eladásra kínált, hazai eredetű tej fogasztói árának legalább 20 százalékos csökkentése érdekében.
Az intézkedéssel elvileg a hazai tejtermelőket akarják a fogasztás ösztönzése révén támogatni, a Digi24 által megszólaltatott Ionut Lulu, az egyik szarvasmarha-tenyésztő egyesület elnöke azonban azt állította, hogy a friss tej értékesítése az éves romániai 1,21 millió tonnás tej- és tejtermékfogyasztás alig 14 százalékát teszi ki, a 170 ezer tonna friss tejnek pedig csak egy része származik hazai termelésből, a feldolgozók most mégis – a friss tej fogyasztói árának 20 százalékos csökkentésére hivatkozva – 25 százalékkal kisebb felvásárlási árat követelnek a gazdáktól.
Nicolae Ciuca kormányfő azt követően ült tárgyalóasztalhoz a termelők, feldolgozók, nagykereskedők és áruházláncok képviselőivel, hogy a gazdaszervezetek a hazai tejtermelés ellehetetlenítése miatt tiltakoztak, azt állítva, hogy önköltségi 1,40 lejes áron sem tudják már értékesíteni a tejet, mert nem tudják felvenni az árversenyt az import (főleg Magyarországról behozott) tejjel. Márciusban az erdélyi tejtermelők a Szilágy megyei Járaszurduk (Surduc) településen emésztőgödörbe öntöttek egy tartálykocsinyi tejet, tiltakozásul amiatt, hogy nincs vevő termékükre.
Románia tejfogyasztása 2015 és 2020 között tíz százalékkal nőtt, miközben a tejtermelés szempontjából Románia uniós szinten az utolsó helyen van. A szakma szerint ennek fő oka, hogy a román kormány kevésbé támogatja a gazdákat, mint más európai uniós országok. A Digi24 szerint a román szarvasmarha-tenyésztők évi 73 eurós támogatást kapnak egy állat után, míg Bulgáriában 189 euró, más uniós államokban pedig több száz euró támogatás jár, így ott a gazdák olcsóbban tudják megvételre kínálni a tejet is.
Kapcsolódó cikkeink
Árstopok és gazdasági intézkedések Közép-Európában: egyre több ország védekezik az infláció ellen
Miközben Magyarországon ismét napirendre került az árstopok bevezetése, Lengyelországban az…
Tovább olvasom >Buszokkal viszik a magyarokat bevásárolni Romániába
A román árak időről időre felbukkannak a magyar közbeszédben, de…
Tovább olvasom >Romániában 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben
Romániában 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben – közölte…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >