Rétvári: 2017-ben 6,6 milliárd forintra emelkedik a szünidei gyermekétkeztetés kerete
Jövőre 6,6 milliárd forint jut szünidei gyermekétkeztetésre, az összeg mintegy két és félszer annyi, mint 2010 előtt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Rétvári Bence elmondta, hogy a 2010-es kormányváltás előtt 2,6 milliárd forint volt ez a keret, tavaly már 4,5 milliárd forint, idén pedig 5,3 milliárd forint.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nem csupán az összeget növelték, de a hozzájutás feltételeit is javították. Eddig az önkormányzatoknak kellett pályázniuk, aminek elmulasztása esetén a rászoruló gyermekek kimaradtak az ingyenes étkezés lehetőségéből. Idéntől viszont ez már nem történhet meg, mert a családoknak kell igényelniük az ellátást, amelyet az állam minden nélkülözőnek biztosít, az önkormányzatok csak közvetítő szerepet játszanak – tette hozzá.
Rétvári Bence arról is beszélt: most van az első olyan őszi szünet, amikor elérhető az ingyenes gyermekétkeztetés a rászorultaknak, így a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek, a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetűeknek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A közétkeztetéshez három dolog kell: pénz, pénz és pénz
A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége kormányzati államtitkári szinten kért…
Tovább olvasom >Elindult a jelentkezés a Sirha Budapestre!
2022-ben a megszokottnál későbbi időpontban, március 22–24. között zajlik majd…
Tovább olvasom >
Tíz év alatt kétszeresére nőtt az iskolatejben és iskolagyümölcsben részesülő diákok száma
Tíz év alatt kétszeresére nőtt az iskolatejben és iskolagyümölcsben részesülő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >