Rekordszámú nevezés érkezett a Brillante-2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre
Rekordszámú nevezés érkezett a Gyulai Pálinkafesztiválon belül meghirdetett Brillante-2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre. A díjakat május 18-án osztják ki – közölték a szervezők.
Varga-Bora Tímea elmondta, idén 1353 minta érkezett, szemben a tavalyi 1178-cal. A nevezők jelentős része évek óta visszatérő versenyző, de kiemelkedően sokan most először jelentkeztek – jegyezte meg.
A legtöbb, 219 párlat idén a szőlő és szőlőeredetű termékekből érkezett. Az év gyümölcséből, a birsből 97 mintát küldtek be. Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is – mondta.
A beküldött tételeket 23 tagú, elismert hazai és nemzetközi bírálókból álló zsűri értékelte április elején. Megvizsgálták, hogy a termék ízében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást is pontozták – ismertette.
A versenyen idén is a legjobb bérfőzetett és magánfőzött párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét jutalmazzák. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is.
Az év gyümölcse idén a birs, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd. A fődíjak mellett champion, azaz kategória győzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak.
A 24. Gyulai Pálinkafesztivált május 17-19. között rendezik meg. A verseny eredményeit 18-án, szombaton 16 órakor a Hungest Hotel Erkelben hirdetik ki – közölték a szervezők.
Kapcsolódó cikkeink
Szabolcsi almapálinka lett az év legjobbja az országos pálinkaversenyen
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei NVMEN Pálinkafőzde almapálinkája nyerte el Magyarország legjobb…
Tovább olvasom >Íme, a Gyulai Pálinkafesztivál nyertes bonbonjai
Immár harmadik alkalommal rendezték meg Gyulán az “Év Pálinkás Bonbonja” versenyt. A…
Tovább olvasom >Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre
Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre – mondta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >