Rekordösszeg áll rendelkezésre az agrárium fejlesztésére
A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.

(Fotó: AM/Vermes Tibor)
A tárcavezető hangsúlyozta, a kormányzat eltökéltségét mutatja, hogy az agrárium fejlesztésére rendelkezésre álló, soha nem látott mértékű forrás a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programban meghatározott stratégiai irányok mentén, a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Az újabb pályázatok támogatása pedig azzal vált lehetővé, hogy áprilisban a Vidékfejlesztési Program kötelezettségvállalási összegét csaknem 3443 milliárd forintra emelte a kormány. Az agrárminiszter emlékeztetett, a Közös Agrárpolitika átmeneti éveinek mondott 2021-ben és 2022-ben 1500 milliárd forint forráskerettel hirdetett meg az Agrárminisztérium új pályázati felhívásokat.
Ekkora támogatások kerül kifizetésre
Nagy István kifejtette, a most meghozott döntések értelmében többek között az állattartó telepek fejlesztésének támogatása keretében 74 milliárd, az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére 41,6 milliárd, a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat megújítására pedig 16,5 milliárd forint támogatás odaítéléséről született döntés. Mindezek mellett a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása kapcsán 11,5 milliárd, a takarmány-előállító üzemek támogatására benyújtott kérelmek esetében pedig 12,7 milliárd forintnyi forrást ítéltek oda az elmúlt napokban. A vidéki térségben működő önkormányzatok további 9,86 milliárd forint összegben részesültek támogatásban, amit külterületi utak fejlesztésére és felújítására fordítanak. A gazdálkodók idén, az első negyedévében csaknem 159 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, változatlan áron számolva, 7 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. Ezek a beruházások hozzájárulnak az ágazat versenyképességének és inputhatékonyságának növekedéséhez, ami a mostani, sokrétű kihívással jellemezhető helyzetben különösen fontos – részletezte a miniszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Újabb lépés a fenntarthatóság felé: a magyar háztartások egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak
Fejenként 24 kg élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >A korábbinál kiegyensúlyozottabb diótermés várható az idén
Jó termésben bíznak idén a hazai dióültetvényeken gazdálkodók. A múlt…
Tovább olvasom >Planet expo – Réthy Pál: a tisztított szennyvíz kulcselem lehet a vízgazdálkodásban
Új vízkészletek felé kell fordulni a jövőben, és a tisztított…
Tovább olvasom >További cikkeink
Digitális hős lett a Praktiker webáruháza: felkerült a Forbes és a Google győzteseinek listájára
A digitális hősök közé került a magyar tulajdonú Praktiker webáruháza…
Tovább olvasom >Tizenkét millió eurót ruház be az Coca-Cola HBC a visszaváltható üveggyártásba Ausztriában
A Coca-Cola HBC 12 millió eurót fektetett be egy új,…
Tovább olvasom >Az Edekával szövetkezik a Jumbo a beszerzésben
Nemzetközi összefogásra van szüksége a Jumbónak a beszerzésben ahhoz, hogy…
Tovább olvasom >