Rekordmértékben nőtt a vállalatok hitelezési kedve
Rekordmértékben, húsz százalékkal nőtt a hitelezés a magyar cégek körében az egy évvel korábbi szinthez képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint. Az 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint míg tavaly a vállalatközi kereskedelemben a tranzakciók 59,1 százaléka, addig az idén 77,8 százaléka történt hitelre. Ezzel Magyarország a harmadik helyen áll a régióban Csehország és Szlovákia után.
Az Atradius elemzői szerint a B2B hitelezés erősödését a gazdaság bővülése tette lehetővé. Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója szerint idén 4,4 százalék lehet a GDP növekedése, emellett erős a belső fogyasztás, ez egészséges üzleti környezet pedig vonzza a befektetéseket. – „Ugyanakkor továbbra is gondot jelent a külső adósság mértéke és összetétele, mert ebben még mindig nagy a deviza aránya” – mondta, megjegyezve, hogy a kereskedelemben nő az importigény és gyengül az export, ebben a helyzetben pedig a cégeknek különösen fontos a kockázatok elkerülése. Ennek érdekében a vállalatoknak gondoskodniuk kell arról, hogy biztonságosan tudjanak halasztott fizetést adni a vevőiknek.
Kelet-Európában az idén is magyar vállalatok adják a legkevesebb időt a számla kiegyenlítésére (29 nap). A nagyvállalatok könnyebben hiteleznek, itt 36 nap a számlák átlagos határideje, a mikrovállalkozások viszont 21 napos határidővel állítják ki a számláikat. A magyar vállalatok a vevőik hitelképességének előzetes ellenőrzésében is lemaradnak, mert míg itthon a szállítók 32 százaléka vizsgálja a partnere hitelképességét, Kelet-Európában ez az arány 39 százalék.
Az elemzés szerint javult viszont a lejárt követelések érvényesítése. – „2018-ban átlagosan még 42 napot kellett várni arra, hogy a vevő kiegyenlítse a számlát, az idén a várakozási idő 36 napra csökkent. Ennek ellenére a kiállított számlák 20 százalékát késve fizetik ki a partnerek, emiatt 2019-ben a vállalatok 12 százaléka maga is késve fizetett az alvállalkozóinak vagy szállítóinak” – mondta az országigazgató.
A leghamarabb továbbra is az agráriparban és a szolgáltatási ágazatban kell fizetni (átlagosan 23, illetve 27 nap). A fémiparban 36 nap az átlagos fizetési határidő (2018-ban 20 nap volt).
Kapcsolódó cikkeink
Atradius: nem lehet megakadályozni a klímapusztulást az energiaszektor teljes átalakítása nélkül
A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az…
Tovább olvasom >Hitelbiztosító: húsz százalékkal nőtt a késve fizetések aránya a magyar vállalatok közti kereskedelemben
Ez a növekedés azt jelenti, hogy a határidő lejárta után…
Tovább olvasom >Kétszeresére nőtt a kifizetetlen B2B számlák aránya a magyar gazdaságban
Kifizetetlen maradt a vállalatközi (B2B) számlák 5 százaléka tavaly Magyarországon.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egyre inkább az akciókra alapozzák a karácsonyt a magyarok
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a tudatosság határozza meg…
Tovább olvasom >Az év keresésekben: Google keresési trendek 2023
A Google Kereső nagyméretű információs bázisának köszönhetően évek óta segíti…
Tovább olvasom >UNEP: A hús- és tejalternatívák „jelentősen csökkenthetik” a globális élelmiszerrendszer környezeti hatásait
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) a legújabb jelentése szerint a…
Tovább olvasom >