Rekordmennyiségű kiállítóval újra a belváros szívében a tavaszi Pálinkafesztivál

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 01. 11:40

Idén tavasszal a Pálinkafesztivál hozza hangulatba a belvárost, május 15-18. között ugyanis ismét a Városháza Parkban nyitja meg kapuit a rendezvény. A régi-új helyszínre költöző fesztiválon rekordmennyiségű, közel harminc kiállító vesz részt, ezúttal is a legjobb hazai párlatokat kínálva. A fesztivál egyik kuriózuma Magyarország pálinkafőzdéinek közös blendje, az Év Körtepálinkája lesz.

palinkafeszt

2014-ben is a Budapesti Pálinkafesztivál pezsdíti fel a belvárost. Az eredeti helyszínére visszaköltöző rendezvény idén 9. alkalommal, minden eddiginél több, összesen huszonkilenc kiállítóval várja a pálinka szerelmeseit. A legnevesebb, mindenki által ismert főzdék mellett idén új kiállítókkal is megismerkedhet majd a nagyérdemű.

A sorban állásokat elkerülve, a négynapos vendégbarát rendezvényen idén – a korábbi kuponos, majd kártyás fizetési rendszer helyett – készpénzzel fizethetnek majd a látogatók. A belépők ára továbbra is 2000 forint lesz, amely mellé két pálinkakupon is jár: az egyikkel az Év Körtepálinkájából, a másikkal pedig bármely főzde ajánlatából kóstolhatnak egy-egy kupicával a fesztiválozók.

A szilva, barack és meggy után idén a körte kerül a fesztivál középpontjába. Ez a gyümölcs ihlette ugyanis az Év pálinkája sorozat negyedik tagját, amellyel a látogatók május 15-18. között a fesztiválon találkozhatnak először. A magyar pálinkafőzdék közös blendje idén is limitált számban készül, mindössze 1500 palackkal gyártanak belőle.

Kapcsolódó cikkeink