Rekordmélyre csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben
Rekordmélyre csökkent a munkanélküliség az euróövezetben májusban, míg az Európai Unióban stagnált.

Rekordmélyre esett az euróövezeti munkanélküliség
Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön azt közölte, hogy az euróövezet 19 országában átlagosan 6,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta májusban, alacsonyabb az áprilisi 6,7 százaléknál és a tavaly májusi 8,1 százaléknál.
Az EU-ban 6,1 százalékon stagnál májusban a munkanélküliség, ami szintén jócskán alacsonyabb a tavaly májusi 7,3 százaléknál.
Idén májusban 13 millió 66 ezer munkanélküli volt az EU 27 országában, ebből 11 millió 4 ezer az euróövezetben. Tavaly májushoz képest az EU-ban 2,515 millióval, az euróövezetben pedig 2,165 millióval csökkent a munkanélküliek száma.
Májusban a 25 év alattiak körében a munkanélküliek száma 2,467 millió volt az EU-ban, ebből 1,988 millió az euróövezetben. A fiatalok munkanélküliségi rátája az euróövezetben 13,1 százalék, az EU-ban pedig 13,3 százalék volt májusban, miután áprilisban egyaránt 13,8 százalékon állt.
Az uniós országok közül májusban a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta Csehországban volt 2,5 százalékkal, amelyet Lengyelország követett 2,7 százalékkal. A legmagasabb ráta Spanyolországban volt 13,1 százalékkal.
Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon a munkanélküliségi ráta májusban 3,6 százalékra nőtt az áprilisi 3,4 százalékról. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagyvállalatok és szakértők fognak össze a munkakeresőkért Kőbányán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kiszivárgott dokumentum: az EU szigorítana, miközben a tudomány az ártalomcsökkentés mellett érvel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eurostat: meghaladta a hárommilliárdot az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2024-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

