Rasztovits Dávid: Újra felfedezi magát a turizmus 2023-ban
Felfedezi magát a turizmus 2023-ban, a szektorban már elérhetjük a pandémia előtti szintet a munkahelyek számában, amely azért jelentős, mert a világ GDP-jének 10,3 százalékát termelő ágazatban jön létre minden negyedik új állás. Globálisan pedig az összes munkahely több mint 10 százalékát biztosítja a szektor – mondta Rasztovits Dávid, a Napi.hu-nak a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

A Balaton továbbra is sláger marad
„Az előző évek rendkívüli történései számos alapvető változást idéztek elő a turisztikai területek működési feltételeiben világszerte, amelyek innovatív, rendszerszintű cselekvési tervek kidolgozását indokolták”
– fogalmaz.
„A koronavírus-járvány kitörése és több mint kétéves folyamata, akárcsak a geopolitikai konfliktusok, ezen belül a ma is zajló orosz-ukrán háború alapvetően befolyásolták az utazások, a teljes szektor jövőképét. Mégis, idén már bizakodásra adnak okot a turizmusban globálisan érzékelhető dinamikák, amelyek egy új gazdasági és társadalmi világszövet létrejöttéhez járulnak hozzá, folyamatosan változó, de fenntartható alapokon – fogalmazott, megjegyezve, hogy ezek ugyan nemzetközi szemléletű, de patrióta értékrendből épülnek fel”
– teszi hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
Árzuhanás a paradicsomválasztékban és bőséges jégkrémkínálat a PENNY-ben
A nyár beköszöntével a PENNY szezonális termékekkel és árcsökkentésekkel várja…
Tovább olvasom >Duna House: a balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak
A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak…
Tovább olvasom >Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >