Raskó György: Az ársapkás burgonya minősége olyan, amit sertéseknek szoktunk adni

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 01. 11. 12:40

Raskó György agrárvállalkozó, közgazdász szerint a kormány nem számolt azzal, hogy az árstopokkal közvetve a nagy élelmiszerláncoknak segít, de addig biztos fenntartják őket, amíg komoly hiány nem lép fel egy termékből – ahogy tették ezt az üzemanyaggal is. Valamint részletezte, hogy az árstopos termékek egy része nagyon alacsony minőségű.

Az ársapka a minőség rovására megy

A jelenlegi gazdasági helyzetben az árstopok fenntartása csak a független kiskereskedelmet hozza nehéz helyzetbe, míg a nagyobb láncokat kevésbé érinti, esetleg pont, hogy jól is járnak velük – erről beszélt Raskó György közgadász és agrárvállalkozó a Jazzy Business Class műsorában, ahogyan arra a 168 óra rámutatott.

A közgazdász véleménye szerint a kormány azért hosszabbítja folyamatosan az ársapkák időpontját, mert a lakosság számára összevetve előnyös. Mindaddig, amíg nem alakul ki hiány egy adott termékből – tete hozzá. Példaként az üzemanyagot idézte fel, hogy az abból kialakult gyors és látványos hiány már a kormánynak is kellemetlen volt, ezért lépett az árstop kivezetésével.

Az interjú során szóba kerültek az ársapkás termékek minősége is. Raskó szerint azon termékeknél, ahol beszélhetünk különböző minőségről, például a burgonyáról vagy sertéshúsról, ott az árstopos termékek sokkal alacsonyabb minőséget kezdtek el képviselni. Az árelőnye a minőség kárára ment – hangsúlyozta. Részletezte, hogy az importált burgonyák 10-15 százalékát általában kidobják, de az árstop miatt már ezt nem teszik mindenhol, így az igazán alacsony minőségű krumplik is eladásra kerülnek.

A teljes cikk itt olvasható.

Kapcsolódó cikkeink