Magyar borok és pálinkák a ProWein-en
Idén két magyar közösségi stand is lesz a március 18-20 között rendezett düsseldorfi Prowein kiállításon, a világ legnagyobb szakmai borvásárán. Az Agrármarketing Centrum szervezésében a Spirit pavilonban mutatkoznak be a kiváló hazai pálinkák – a standon a Földművelésügyi Minisztériummal és a Pálinka Nemzeti Tanáccsal együttműködésben kóstoltatással egybekötött pop-up előadásokat is tartanak.
A Magyar Turisztikai Ügynökség által szervezett boros közösségi standon összesen több mint 30 magyar borászat kap helyet. Többségük a Tokaji borrégióból érkezik, de az összes hazai borrégió képviselteti magát. A standon a kóstoltatások, workshopok mellett élő zenével és egyedi magyar falatokkal szolgálnak a szervezők, egységes és komplex magyar élménycsomagot biztosítva a látogatóknak.
A közösségi standokon kívül további 8-10 borászat egyéni standokon lesz jelen, ezek nagy része a magyar standdal szemben kapott helyet. A ProWein Forum-on egymást követik a mesterkurzusok és a szervezett bemutatók; idén először mind a magyar borok, mind pedig kiváló pálinkáink egy-egy órára főszerepet kapnak a fórumot.
Kapcsolódó cikkeink
Európai Turizmus Fórum
Az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének diplomáciai eseményei között zajlott…
Tovább olvasom >Egyre népszerűbb hazánkban a halfogyasztás
A karácsonyi halkínálatot és a hazai haltermelés eredményeit mutatták be…
Tovább olvasom >A megújult ProWein mindenkit lázba hoz
„Fedezd fel a holnap ízeit” mottóval, friss és modern megjelenéssel,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >