ProVeg felmérés az ukrajnai háború hatásáról a növényi alapú élelmiszerek gyártóira
Az ukrajnai háború fejleményei kapcsán, a növényi alapú élelmiszerek és a növényi alapú táplálkozás népszerűsítésével foglalkozó egyik legnagyobb NGO, a ProVeg International felmérést végzett a vegán élelmiszereket gyártó európai vállalatok között a háború őket érintő hatásairól. A 14 országból 31 európai vállalat részvételével, április 1. és 20. között elvégzett kutatás rávilágít, hogy a cégek 61 százaléka tapasztalt alapanyagár emelkedést és beszerzési nehézségeket.
Ukrajna vezető világpiaci szerepét figyelembe véve, nem meglepő, hogy a vállalatok különösen problematikusnak ítélték a napraforgóolaj helyzetét. A cégek 64 százaléka jelezte az energia- és szállítási költségek növekedését, és ugyanekkora arányban számoltak be a sofőr és járműhiány okozta szállítási anomáliákról. 59 százalékra tehető azok aránya, akik szerint az alapanyagok és az energia árának növekedése a termékeik árának emelését fogja maga után vonni. A cégek 69 százaléka szerint hosszabb távon is együtt kell majd élni a képzett munkaerő krónikus hiányával a szektorban. A nyilatkozók 41,7 százaléka szerint a beszerzési problémák szintén velünk maradnak az elkövetkező 3-36 hónapban. Bár a válaszadók 30,8 százalék ítélte a helyzetet átmeneti kihívásnak, nagyon sokan külön kiemelték, hogy a napraforgóolaj hiánya nagy valószínűséggel a következő évben is fenn fog állni, így ez a probléma már hosszú távúnak mondható és igen valószínű, hogy a vállalatoknak új beszállítókat kell keresniük és/vagy le kell cserélniük az érintett alapanyagokat.
Másrészről, bármennyire furcsán is hangzik ez, a jelentés szerint vannak a háborúnak pozitív hatásai is a szektorra nézve. Nevezetesen a vegán élelmiszereket gyártó márkák még szorosabb partnerségeket alakítottak ki a kihívások leküzdése érekében. A költségek növekedése és a beszerzési nehézségek arra sarkallták őket, hogy a problémák megoldása érdekében összedolgozzanak: a megkérdezett személyek fele nyilatkozott úgy, hogy szorosabban együttműködik a többi márkával, az ügyfelekkel és a saját csapatával is és 61 százalék gondolja úgy, hogy ez a válság felgyorsítja a zöldebb energiára való áttérést.
A ProVeg egyébként három ajánlást fogalmazott meg a most zajló háborúval kapcsolatban. Az első az, hogy az EU folytassa a fenntarthatóbb európai mezőgazdaság kialakítása irányába mutató, Farm 2 Fork stratégiájának végrehajtását. Emellett javasolja a növényi helyettesítő termékek ÁFA tartalmának kiigazítását a hagyományos állati termékek szintjére. Harmadrészt szükségesnek tartja a a növényi alapú élelmiszerek gyártóinak nagyobb arányú kormányzati támogatását az input-árak és az alapanyagbeszerzési nehézségek ellensúlyozása érdekében.
(forrás: proveg.com)
Kapcsolódó cikkeink
Ukrajnában több mint kétéves csúcs után mérséklődött az éves infláció júniusban
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult…
Tovább olvasom >Megosztó alku: nő az ukrán mezőgazdasági termékek uniós importkvótája
Az Európai Unió új megállapodást írt alá Ukrajnával, amely több…
Tovább olvasom >Súlyos gond lehet az élelmiszer-termelés egyik fontos alapkövével
A műtrágya a modern élelmiszer-termelés egyik legfontosabb alappillére – és…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >