Profession.hu: még mindig sokan dolgoznak szabadságuk alatt is

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 08. 10. 11:22

A magyar munkavállalók harmada alkalmanként, 9 százaléka pedig rendszeresen dolgozik szabadsága alatt is – közölte a Profession.hu állásportál kedden az MTI-vel.

A Profession.hu – a 2014-ben és 2019-ben végzett kutatását megismételve – az idén júniusban online kérdőíven, reprezentatív munkavétellel felmérte a nyári szabadságok felhasználását.

A közlemény szerint a válaszadók – az átlagos évi 29 nap szabadságukból – összesen 13 napot terveztek kivenni az idei nyári szezonban.
Míg 2014-ben a megkérdezettek 37 százaléka utazott el, addig ez az arány 2019-re 60 százalékra, az idén pedig 65 százalékra nőtt.
A felmérés szerint tízből hat munkavállaló egyszerűen ki tudja venni szabadságát, minden tizedik válaszadó érezte úgy, hogy ebben különböző tényezők akadályozzák.

A munkavállalók többségét teljes mértékben tehermentesítik a szabadság alatt, csupán harmaduknak kell pótolni a távoltöltött idő alatt felgyűlt feladatokat az aktuális teendőik mellett.

A rendelkezésre álló fizetett szabadnapokat tízből négy munkavállaló hosszabb turnusokra osztva használja fel, jellemzően egy hétnél hosszabb időre elutazva, megközelítően ennyien törekszenek rövidebb programok tervezésére, 35 százalékuk pedig csak 1-2 szabadnapot vesz ki egyszerre – írják a közleményben.

A felmérés szerint a válaszadók 7 százalékának a felettese, míg 5 százalékának kollégái nincsenek tekintettel a szabadságára, a nyaralás alatt a megkérdezettek 32 százaléka alkalmanként, míg 9 százaléka rendszeresen dolgozik.

A válaszadók 60 százaléka követi a céges levelezést akár a tengerpartról is, 30 százalékuk ráadásul minden nap, 8 százalék pedig teljesen távol tartja magát ettől. A hivatalos hívásokat a válaszadók több mint fele fogadja alkalmanként vagy minden alkalommal, és csak 14 százalék mondta azt, hogy egyáltalán nem veszi fel a telefonját nyaralás közben – írják a közleményben.

A kutatás rámutatott arra is, hogy 2020-ban a járvány miatt a munkavállalók közel negyede volt kénytelen a vezetőség által kijelölt időszakban felhasználni szabadságának egy részét az optimalizálás, költséghatékonyság és bizonytalan tervezhetőség következtében. Az idei oltási hullámban a válaszadók 3 százaléka kényszerült betegszabadságra a vakcináció miatt, 7 százaléknak pedig fizetett szabadnapot kellett kivennie. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink