Pozitív változás: hamarosan csökkenhet a baromfihús ára

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 24. 13:10

A fogyasztók fizetőképes keresletének csökkenésének köszönhetően indul egy lassú, megjósolhatatlan ütemű árcsökkenés várható a baromfihúspiacon, ennél az árak már nem lesznek magasabbak – állítja Bárány László, a Master Good csoport tulajdonosa.

Törvényszerű csökkenés következik

“Az ársapka a kereskedelemnek fáj, abban viszont nincs szerepe, hogy a csirkemell-, illetve általában a baromfihúspiacon mi zajlik. Nyár elején még az látszott, hogy az élelmiszerárstop felpörgette a keresletet a csirkemell iránt, a jelenlegi időszakban viszont a piacon játszódó folyamatokat elsősorban a fogyasztók vásárlóereje, pontosabban annak csökkenése határozza meg”

– mondta el Bárány a VG érdeklődésére.

“Egész Európában megfigyelhető egy néhány százalékos fogyasztás-visszaesés, amit az okoz, hogy a fogyasztók rendelkezésére álló pénzt sok mindenre be kell osztani: most jönnek a hideg hónapok, most kell igazán a fűtésre, világításra többet fordítani, jó pár termékre kevesebb jut, így a csirkehúsra is. Úgy véli, a fogyasztás mennyiségben elérte azt a csúcsot, amelyet a magyar piac elbír. Az árak pedig már nem emelkedhetnek tovább, mert a még magasabb árakra drasztikus keresletcsökkenés lenne a válasz”

– fűzte hozzá.

 

Kapcsolódó cikkeink