POP szakmai nap

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 09. 13. 10:37

A POPAI júniusi találkozója rendhagyó keretek között zajlott. Felelevenítették a korábbi években gyakorlatnak számító „field visit” hagyományát, és egy lelkes kis csapat Temesvárra, az Artmatch POS gyárába látogatott.

Popai logo

A POPAI által szervezett szakmai túrák és programok célja mindig a tagok meglátogatása, a technológiai ismeretek gyakorlati bővítése, az újdonságok és lehetőségek megismerése volt.

Mindent egy helyen

– Egy nagyszerű szakmai túrán vehettünk részt június 23-án az Artmatch szervezésében Temesváron. Itt is köszönjük Kolonics Attilának a szervezést és ezt a remek szakmai napot! – hangsúlyozza Péczely-Tóth Ágnes, a Digitális­rek­lám.hu Kft. marketing- és értékesítési vezetője, a túra egyik résztvevője.

A helyszínen Stefan Tudose, a cég egyik tulajdonosa köszöntötte a megjelenteket, és mondta el röviden az Artmatch történetét, az egyedi grafikás svéd gyufaimporttól a régiós méretű POP beszállítói szerep kialakulásáig. Ezután színes történetekkel illusztrálta a mérföldköveket, az első ügyfeleket és a folyamatos fejlődés állomásait. Az üzem felépítését, a struktúra mögötti logikát és a 300 fős gyártás munkatársainak színkódos pólójáról is felismerhető egységeket is áttekintette prezentációjában, mielőtt a gyárlátogatás kezdetét vette.

A POPAI tagok júniusban az Artmach temesvári irodáját és üzemét látogatták meg

Nyomtatástól a teljes bútorzatig

A bejárás során először a plotter, a digitális és offset nyomdagépek kerültek bemutatásra, ahol a méretek mellett a sebesség is elképesztő volt, ahogy a stancolás és lézervágás folyamata is. A következő egységben a szitanyomás kulisszatitkaiba, a szitafilm elkészülésének lépéseibe, a szitázott anyagok tulajdonságaiba avatta be Stefan az érdeklődőket. Az ezzel a technológiával felvitt festékréteg vastagsága miatt olyan élénk és telt színű, igazán figyelemmegragadóak az így készülő anyagok, amelyeket, a tulajdonos elmondása szerint már offset minőséggel is összekevert egy ügyfél.

Hatékony kimetszés a nagyteljesítményű stancgépeken az Artmatch gyárában

A polctálcák és különböző formák kialakítása az egyik leglátványosabb technológia, a vákuumszívás művelete. Már a 2D grafikánál figyelembe kell venni a valós, kialakítani vágyott 3D látványt, aminek a nyomdai előkészítésében és az egyéb tervezésekben is az Artmatch saját grafikusai kulcs szereplők.

A nyomdai anyagokból aztán sokféle in-store POP/POS elem készül a gyárban. A saját designer csapat látványterveket készít az ügyfeleknek, majd ebből készülnek a gyártási tervek és folyamatok. A displayek változatos méretben, különféle anyagokból, sztenderd és egyedi formában készülnek itt, majd gondosan fóliázva és feliratozva várják, hogy a rendeltetési országba és helyre szállítsák őket.

A papír- és hullámlemez alapú, a műanyag és plexitermékek mellett eladótéri fa, fém, üveg és plexi beépítésű display és bútorzat gyártásával is foglalkoznak, amihez elkülönített területen saját fémmegmunkáló és porfestő részleg is tartozik. A tulajdonos elmondása szerint ez az egy tető alatt felvonultatott sokoldalúság teszi egyedivé az Artmatchot a régiós gyártói piacon. Többek közt például a román Penny hálózat minden egyes egységének boltberendezése ebben az üzemben készült el, és sok FMCG brandnek is stratégiai beszállítói lettek. A gyártás hátterében kb. 1000 raklap POS katalógustermék és alapanyag szolgálja ki ezt a komplex gyártást.

A 7500 m² területű üzem az egy helyen megtekinthető technológiák sokfélesége, a méretek, a volumenek, a szervezettség, a túravezetés és a vendéglátás szempontjából is rendkívüli. A gyártásban szép számmal voltak magyar vonatkozású POP-anyagok és eszközök is.

A hazafele úton, a store-check során Penny, Supeco és Carefour üzleteket nézett meg a csapat. Összességében is elmondható, hogy sok ötlettel, inspirációval, szakmai és személyes élménnyel gazdagodott minden résztvevő. //

Ez a cikk a Trade magazin 2022.08-09. 176. oldalán olvasható.

Kapcsolódó cikkeink