Pocokrostélyos az újkőkorszaki étlapon

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 21. 11:00

Rágcsálókat sütöttek táplálékul az újkőkorszaki emberek mintegy ötezer éve – derült ki skót kutatók vizsgálataiból.

osember

A skóciai Orkney-szigeteken talált csontokból szakértők arra következtetnek, hogy az emberek pockokat főztek vagy sütöttek táplálékul, vagy a járványok megakadályozására – írja a BBC News.
Ez az eddigi első bizonyíték arra, hogy a neolitikumi európai ember valamilyen módon hasznosította a rágcsálókat. A kistermetű állatokat bizonyítottan fogyasztották a történelem későbbi időszakaiban, a mogyorós pele például ínyencségnek számított a római korban.
Az orkneyi pocok, melynek nyomaira csak a szigetcsoporton bukkantak, a feltételezések szerint az európai mezei pocok egyik alfaja. Az elszenesedett csontok arra utalnak, hogy az állatokat megsütötték, valószínűleg azért, hogy megegyék. A maradványokat más ételekből származó hulladék közt találták, a szakértők szerint a tűz fölött sütötték meg őket, vagy esetleg edényben főzték meg.
Jerry Herman, a Skót Nemzeti Múzeum emlősökkel foglalkozó részlegének kutatója elmondta, az Orkney-szigeteken végzett ásatások során az emberi lakóhelyek közelében nagy mennyiségben találtak rágcsálóktól származó maradványokat. „A maradványok az itteni lakosok hulladékába kerültek nagy mennyiségben, és hosszú időszakon, több száz éven át” – mondta a szakértő.
A pockok viszonylag aprók, „falatnyiak” voltak, de „tökéletes proteinforrást jelentettek” – tette hozzá Herman.
A maradványokat az 1970-es években fedezték fel a Skara Brae nevet viselő területen. A kutatók mintegy hatvanezer rágcsálócsontot és -fogat vizsgáltak át, hogy tanulmányozzák eredetüket. Eredményeiket a Royal Society Open Science című tudományos folyóiratban mutatták be. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink