PM: 800 millió forintos élelmiszeripari fejlesztés valósult meg Komáromban
Nyolcszáz millió forintos élelmiszeripari fejlesztés valósult meg Komáromban – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/03/komarom.jpg)
Kép: komaromvar.hu
A járványhelyzet is rámutatott, hogy erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos és biztonságos élelmiszerellátása – jelentette ki Varga Mihály a VITA-Sütő Kft. új üzemegységének virtuális átadásán a közlemény szerint.
A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány célja, hogy az élelmiszeripari vállalkozások fejlődését is segítse, ehhez költségvetési oldalról is biztosítottak a források.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy válságálló a magyar élelmiszeripar, az ágazat tavaly a járvány ellenére is növekedni tudott. A hazai élelmiszeripar teljesítményét a magyar termékek iránti kereslet is segítette: az élelmiszer-kereskedelem a járvány ellenére is 3 százalékkal nőtt a tavalyi évben, amely jó alapja az idei növekedésnek is – tette hozzá.
A miniszter ismertette: a Nagyvállalati Beruházási Támogatással az elmúlt 5 évben 179 vállalat 380 milliárd forint értékű fejlesztése valósult meg, amellyel több mint 3100 munkahely jött létre. A VITA-Sütő Kft. a program révén új csarnokot épített és modern gyártósort állított üzembe telephelyén. A vállalat 280 millió forint kormányzati támogatással, 800 millió forint értékben fejlesztette Komáromban található sütőüzemét. A beruházás hozzájárult 270 munkahely megőrzéséhez. A fejlesztésnek köszönhetően csökken a pékáruk piacán Magyarország importkitettsége – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fontos, hogy a vevők felismerjék a hazai termékek előnyeit
Kiemelt cél, hogy a hazai friss és magas minőségű élelmiszerek…
Tovább olvasom >Élelmiszeripari gépek egy másik dimenzióból – A nap videója
Mai, szokatlanul hosszú videónk 5 percnél is több idejét vesz…
Tovább olvasom >![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/hu/wp-content/uploads/2016/08/no_product.jpg)
Az ország legjobb pálinkáját keresik Komáromban
A komáromi Monostori Erődben kezdődik hétfőn az idei Pálinka Országkóstoló,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >