Pár perces reggeli receptekkel tanítja tojást sütni a diákokat TikTokon a Tojásszövetség
A magyar középiskolások harmada még mindig nem eszik reggelit, illetve az otthon elkészített étel és a családi közös étkezés is egyre ritkább élménye a mai fiataloknak – derült ki egy friss kutatásból. Ezen szeretne változtatni a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség): pár perces receptvideókkal tanítják népszerű TikTokereken keresztül, hogyan lehet nagyon gyorsan tápláló reggelit készíteni tojásból. Ezek a receptek nemcsak a diákoknak, hanem a szüleiknek is segítenek az egy héttel hosszabb téli szünetben tápláló reggeliket készíteni.
A magyar középiskolások több mint egyharmada (38%) havonta párszor, másik harmaduk (31,5%) pedig hetente csupán egyszer, kétszer vagy háromszor eszik kész ételt. Nagyon ritka, hogy otthon elkészített ételeket közösen, együtt fogyasszon el a család – derült ki egy novemberi magyar kutatásból. Ha esznek is reggelit, azt többnyire egyedül nagyon gyorsan fogyasztják el.
A középiskolások 34 százaléka reggeli nélkül kezdi a napot, és ez negatívan befolyásolja a koncentrációképességet. Pedig a tojás jótékony hatásai miatt egy három tojásból készített rántotta reggelire sokáig eltelít és legalább kora délutánig feltölt energiával. A Tojásszövetség azt szeretné megmutatni a fiataloknak a receptvideókon keresztül, hogy mennyire egyszerűen és gyorsan lehet tápláló, változatos reggeliket készíteni friss tojásból.
Süt-főz a TikTok népe
A Tojásszövetség 2019 tavaszán indította el a „rEGGelem” országos, ismeretterjesztő programját, amely az egészséges és teljes értékű reggelizés fontosságára hívta fel a figyelmet. 2020 decemberében a világhelyzethez igazodva a koronavírus járvány miatt az iskolákból új platformra, a TikTokra költözött a „rEGGelem”. Így a program elmúlt három éve alatt több millió fiatalhoz jutottak el a tojásos receptvideók gasztroinfluencereken keresztül és a tojás jótékony hatásáról szóló posztok Dr. Kulja András közvetítésével.
Tojásos reggeliötletek a hosszú téli szünetre
Az idei téli szünet – az ünnepnapokkal és a hétvégékkel együtt – 19 napos lesz: december 21-től 2023. január 8-ig tart majd. Ezek a TikTok receptvideók nemcsak a diákoknak, hanem a szüleiknek is segítenek az átlagosnál hosszabb téli szünetben gyors és tápláló tojásos ételeket készíteni. Próbáljátok ki ezeket a villámgyors recepteket!
@gorbepalko A tojás felturbózza az agyműködést. Indítsd a napod ezzel a szupergyors, egyszerű, vitaminokban gazdag tojásos reggelivel, és tuti jobban tudsz majd koncentrálni a suliban. 😉 #hirdetes #rEGGelem #tudatostojasvasarlo ♬ Food – eas Ratta
Kapcsolódó cikkeink
Növekvő tojásfogyasztás Magyarországon: egyre népszerűbb alapélelmiszer a tojás
Az 1990-es évek mélypontja óta folyamatosan nő a tojásfogyasztás Magyarországon,…
Tovább olvasom >Eke Angéla Alvószínháza egy estére az IKEA-ba költözött
Az IKEA új kampányának részeként egy különleges színházi élmény várta…
Tovább olvasom >Rendhagyó jótékony kezdeményezéssel kiegészülő, integrált PR-kampánnyal csábít vissza a konditerembe a BioTechUSA
A szeptemberi hónap az edzőtermi edzéseket elkezdők vagy éppen egy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >