Pár év, és jönnek a vezető nélküli traktorok

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 28. 11:07

„A földműves gondolkodik, a traktor kormányoz” címmel az automata mezőgazdasági gépekről írt a német Süddeutsche Zeitung. A mezőgazdasági gépek tulajdonképpen megelőzték a közúti közlekedésben bevetett automatikus járműveket, a cikk szerint már 1996-ban megjelentek az első olyan kombájnok, ahol a vezető elengedhette a kormányt. Pedig ekkor még szó sem volt automata személygépkocsikról – olvasható a privatbankar.hu-n.

traktor

A traktorok és kombájnok már régen kiszámítják az optimális útvonalat, és tárolják is a felhőben (az interneten elérhető távoli adattárolókon), hogy a következő évben ismét felhasználják. Sok növényt, mint kukorica, cukorrépa, burgonya, ideális távolságban, mélységben kell vetni, ezt a gépek precízen végre tudják hajtani. Még a jármű menet közbeni kilengéseit is korrigálni tudják.

A cikk szerint a mezőgazdasági gépekre kifejlesztett technológia a sípályákon is elterjedt, a pályákat karbantartó hókotrók is digitálisan optimalizált útvonalon közlekednek és ideális vastagságúra dolgozzák el a havat. A gyűjtött adatokat a domborzatról és a hóviszonyokról szintén a felhőben raktározzák el. Sőt már nyáron háromdimenziós térképet készítenek a terepről, hogy télen tudják, mennyi havat kell meghagyni az egyes területeken. Ezzel meghosszabbítható a síszezon.

A Német Földművesek Szövetsége (DBV) felmérése szerint az országban már minden második mezőgazdasági termelő használ digitális megoldásokat a járművek útvonalának optimalizálására vagy a termőföld összetételének pontos elemzésére. Az 521 megkérdezett háromnegyed része szerint ez a „smart farming” (okos földművelés) csökkenti a költségeket, kétharmaduk szerint a termékek minőségét is javítja.

A modern technika nélkül nem lehet az éhezés elleni versenyfutást megnyerni – állítja a cikk. Az utóbbi száz évben négyszeresére nőtt a búza termésátlaga, ám az emberiség létszáma is megnégyszereződött, és a következő évtizedekben tovább fog nőni.

A digitalizálás azonban csak egy bizonyos birtokméret felett éri meg. Németországban sok kis gazdaság szűnik meg, és egyre több a száz hektár feletti birtok. Az USA-ban, Ausztráliában vagy Kelet-Európában a lap szerint a rentábilis birtokméret 500 hektár felett van.

„A modern szántóföldi munka sok hasonlóságot mutat a gyári munkával, nem csoda, hogy már alig akar valaki a traktoron dolgozni” – írják. Ez is erősíti az automatizálási, racionalizálási folyamatokat. Az 1900-as év körül egy gazda átlagosan négy alkalmazottat foglalkoztatott, ma 130-at.

A cikk szerint ezen a héten a párizsi SIMA kiállításon először mutatnak majd be teljesen automata traktort Európában. Ezt a Case IH, a Fiat-csoport leányvállalata készítette. Valahogy úgy néz ki, mintha egy traktorról levágták volna a vezetőfülkét, vagy egy versenyautóval keresztezték volna. (Lásd a képet és a videót.) A jövőben a gazda az irodájában ülve, GPS és kamterák segítségével követheti nyomon az önműködő gépek útját.

Ha a gép valamilyen akadályt észlel, gazdája mobiltelefon-riasztást kap, és beavatkozhat, eldöntheti például, hogy tovább mehet-e, vagy ki kell térnie. A járművek előnye, hogy a nap 24 órájában is dolgozhatnak, ami fontos, ha az időjárás miatt kevés a vetésre, aratásra rendelkezésre álló idő. A sorozatgyártást 2020-tól tervezik. (privatbankar.hu)

Kapcsolódó cikkeink