Hírek és cikkek

Hogyan kerüljük el a mikroműanyagokat a konyhában?​

A Körkörös.hu legfrissebb összeállításában több tippet is közöl arra vonatkozóan, hogyan csökkenthetjük a műanyagok bevitelét a szervezetünkbe. Mivel a műanyagokból kioldódó vegyületek és a mikroműanyagok a nemzetközi kutatások alapján döntő...

Tovább olvasom

A német kiskereskedelmi forgalom a vártnál jelentősebben csökkent júliusban

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban júliusban havi összevetésben, éves szinten pedig lassuló növekedést jegyeztek föl – a német statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint. Júliusban 1,5 százalékkal esett a...

Tovább olvasom

Érkezik a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány a nyugdíjasoknak

Érkezik a nyugdíjasoknak a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány hétfőtől – erről beszélt Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban. Azt mondta, az élelmiszerláncok indokoltalan áremelése miatt kialakult...

Tovább olvasom

Nagy István: változásra van szükség a magyar mezőgazdaságban

Változásra van szükség a magyar mezőgazdaságban, a kihívásoknak csak úgy lehet megfelelni, ha önmagunkban megtaláljuk a változást – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön a több mint 200 kiállítót felvonultató, 34....

Tovább olvasom

A SEO-blogok halála – Mit jelent mindez a KKV-k marketingjében?

A blogolás nem halt meg, csupán átalakult: a kis- és középvállalkozások számára új lehetőségeket kínál, ha a mennyiség helyett a minőségre és a hitelességre helyezik a hangsúlyt. Az elmúlt két...

Tovább olvasom

Stabil termés mellett fokozódó importnyomás nehezíti a magyar görögdinnye helyzetét

A magyar görögdinnye-termőterület idén tíz százalékkal nőtt, így a betakarítás várható mennyisége 170–180 ezer tonna körül alakulhat. Ez a hektikus időjárás és a piaci kihívások ellenére stabil eredménynek számít, miközben...

Tovább olvasom

Szúrópróbaszerű ellenőrzések: fókuszban az akciós árak feltüntetése

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve fokozott ellenőrzéseket végez a boltokban és az online kereskedelemben, hogy kiszűrje a tisztességtelen árkedvezményeket. A vizsgálatok különösen a kiemelt...

Tovább olvasom

Feketepiac és adóprés: létbizonytalanságban a magyar dohánytermesztők

Riasztó helyzetbe kerültek a hazai dohánytermesztők: miközben az Európai Unióban stabil és növekvő a kereslet, Magyarországon az adóemelések, a feketepiac erősödése és a bizonytalan szabályozási környezet miatt egyre nehezebb a...

Tovább olvasom

Otthoni párlatfőzés: meddig legális és mikor számít jogsértésnek?

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az otthon főzött vagy bérfőzetett párlat értékesítése szigorú szabályokhoz kötött, és a legtöbb esetben tilos. Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kommunikációs főosztályvezetője...

Tovább olvasom

Hazai divatmárka húzza le a rolót

Majdnem másfél évtized után búcsúzik az Art on Me: a hazai divatmárka közösségi oldalán jelentette be, hogy megszűnik a brand, és szeptember 30-ig bezárja ikonikus Madách téri üzletét. A márka...

Tovább olvasom

Szélsőségek fogságában a magyar mezőgazdaság: már több mint 100 milliárd forintos a kár

2025-ben már több mint 100 milliárd forintos kárt okoztak a fagykárok és a nyári aszály együttesen. A gyümölcsösök hozama több helyen 70-80 százalékkal esett vissza, a szántóföldi növényeknél pedig 30-40...

Tovább olvasom

Mérgező mikotoxinok lehetnek egyre több élelmiszerben

A penészgombák által termelt mikotoxinok sokáig elsősorban a takarmánybiztonság és a gabonatárolás kapcsán merültek fel, ám az utóbbi évek kutatásai azt mutatják, hogy a veszély ennél jóval szélesebb körben érintheti...

Tovább olvasom

K&H: szeptembertől új felsővezetők a biztosítási területen

Evgeni Benbasat váltja szeptember 1-jétől Nik Vincke-t a K&H Biztosító élén, aki a KBC Csoport regionális vezetésében folytatja munkáját. Szeptember 1-jétől Evgeni Benbasat veszi át a K&H Biztosító vezérigazgatói pozícióját...

Tovább olvasom

Franchise-nagyhatalom lett a pizzafutárból – 500 étteremig meg sem állna Nadeem Bajwa

Nadeem Bajwa 1991-ben érkezett Pakisztánból az Egyesült Államokba. A fiatal férfi egy Indiana állambeli egyetemen kezdte meg tanulmányait, miközben többféle munkát vállalt a megélhetésért. Egyik állása pizzafutár volt a Papa...

Tovább olvasom

Klímaváltozás és iskolakezdés alakítja az utószezoni utazásokat

A turisztikai utószezon szeptember–októberben kezdődik, amelyet elsősorban az iskolakezdés határoz meg – mondta Kiss Róbert Richárd, az InfoRádió Világszám című turisztikai magazinműsorának szerkesztő-műsorvezetője. A szakértő szerint a családok számára a...

Tovább olvasom

Szélsőségek fogságában a magyar mezőgazdaság: már több mint 100 milliárd forintos a kár

2025-ben már több mint 100 milliárd forintos kárt okoztak a fagykárok és a nyári aszály együttesen. A gyümölcsösök hozama több helyen 70-80 százalékkal esett vissza, a szántóföldi növényeknél pedig 30-40...

Tovább olvasom

ÉKM: új időszámítás a Balatonnál, első a természeti értékek és a közhasználatú területek védelme

Valódi mérföldkőhöz érkezett a Balaton védelme, mivel a Magyar Közlönyben megjelent a tó vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről szóló kormányrendelet (BATÉK). Az új, egységes és minden korábbinál szigorúbb építési szabályozás garantálja...

Tovább olvasom

Új utazási trend hódít: a „meztelen repülés”

Egyre több fiatal utazó dönt úgy, hogy minimális vagy egyáltalán semmilyen poggyászt nem visz magával repülőútjára – így próbálják elkerülni a légitársaságok magas díjait. A „meztelen repülés” jelensége különösen a...

Tovább olvasom

Rejtett veszély a rizsben: arzén lehet benne

A rizs a világ egyik legkedveltebb alapélelmiszere, ám kevesen tudják, hogy fogyasztása hosszú távon egészségügyi kockázatokat rejthet. A Health & Discovery figyelmeztet: a rizs veszélyes mennyiségű arzént is tartalmazhat, különösen,...

Tovább olvasom

AM: ősszel indul az öntözésfejlesztési pályázatok kérelembenyújtásának következő köre

Ősszel indul az öntözésfejlesztési pályázatok kérelembenyújtásának következő köre – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel. Szeptember elején a mezőgazdasági üzemen belüli kisebb léptékű öntözésfejlesztések támogatására lehet ismét kérelmet benyújtani,...

Tovább olvasom

Kihirdették Magyarország Legszebb Szőlőbirtokait

A Bor és Piac szakmai magazin augusztus 25-én, a MATE Budai Campusán rendezett díjátadón ismertette a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2025 pályázat győzteseit és helyezettjeit. Az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett verseny...

Tovább olvasom

Illúziók és valóság: lesz-e elég energia a jövő civilizációjának?

Az elmúlt hetekben a G7 olvasói egy ritkán látott, izgalmas vitának lehettek tanúi. A téma: a modern civilizáció működéséhez nélkülözhetetlen, bőséges és olcsó energia jövője. A pengeváltást Gajda Mihály részvényelemző...

Tovább olvasom

MÁV: az utószezonban is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton felé

Továbbra is megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal készül a MÁV-csoport szeptember 1-je és 21-e között a balatoni utószezonra. Az utószezoni menetrendnek megfelelően továbbra is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton partjára...

Tovább olvasom

Új egységgel erősít Budapesten a Casa Mexa

Egy évvel első éttermük megnyitása után újabb mérföldkőhöz érkezett a Casa Mexa: augusztus 15-én a fiatal mexikói alapítók, Daniel Adair Sanchez Mencias és Hector Ruiz megnyitották második budapesti üzletüket. A...

Tovább olvasom

Számíthatnak a kormányra a szőlősgazdák

Határozottan fellépünk a szőlőültetvényeket megtámadó szőlő aranyszínű sárgaság terjedésének megfékezésére és kordában tartására, és a támogatások uniós szintű kibővítésére – jelentette ki Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán. A tárcavezető elmondta, az...

Tovább olvasom

AM: a magyar gazdák érdeke az első, továbbra is fenntartjuk az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat

A magyar gazdák érdeke az első, továbbra is fenntartjuk az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint Ukrajna sem kukoricát,...

Tovább olvasom

A robbanásszerű keresletnövekedésre válaszul bővíti joghurtgyárát a Danone az USA-ban

Több millió dolláros beruházással bővíti az ohiói Minster városában található joghurtgyárát a Danone, ahol olyan ismert márkák készülnek, mint az Activia, az Oikos, a Dannon és a Danimals. A fejlesztés...

Tovább olvasom

A stressztényezők növények növekedésére és egészségére gyakorolt hatását vizsgálják az SZTE-n

A növényi stresszt okozó emberi eredetű szennyezések növekedésére és egészségére gyakorolt hatását vizsgálja munkatársaival Feigl Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Növénybiológiai Tanszékének adjunktusa az MTA Lendület programjának támogatásával – tájékoztatta...

Tovább olvasom

Véget ér a nyári fürdőszezon Budapesten

Hamarosan zár a budapesti nyári fürdőszezon: augusztus 31-én utoljára látogatható a Római és a Pünkösdfürdői strand, valamint a XI. kerületi Duna-parti szabadstrand is – hívja fel a figyelmet a Termál...

Tovább olvasom

A kávét és édességeket terhelő adók eltörlését tervezi Dánia

2027-re teljesen kivezetné a kávéra és édességekre kivetett adókat Dánia, hogy csökkentse a lakosság kiadásait. A Just Drinks értesülései szerint a koalíciós kormány – a Liberális Párt (Venstre), a Szociáldemokrata...

Tovább olvasom
Oldal