Ötödével is drágulhat a kenyér
Akár 20 százalékkal is drágulhat a kenyér az egyik pékség tulajdonosa szerint. A gazdák és malmok alapanyagárai nőttek, ezért kénytelenek ezt a drágulást az árakba is beépíteni, így pedig a polcokra kerülő pékáruért is többet kell majd fizetni – írja a TV2 Tények nyomán az origo.
A TV2 Tények egy karcagi pékségben járt, ahol 380 forint egy kiló fehér kenyér. A vásárlók ezt is drágának tartják, de számítottak az áremelkedésre.
A pékség tulajdonosa szerint a drágulást még az év elején beharangozták a malmok, de akkor nem emeltek.
Eddigi jóslások szerint drágább lesz a gabona már aratáskor is, mint tavaly aratáskor volt. Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy drágább lesz a liszt ára, mint tavaly ilyenkor volt. Én azt gondolom, hogy ebből egyértelműen adódik az, hogy a sütőipari termékek ára is emelkedni fog a közeljövőben – mondta a TV2 Tényeknek Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.
Azt nem tudni, hogy ez mikortól lesz érzékelhető a vásárlók számára. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Natur’A kenyércsalád
A Lantmännen Unibake legújabb márkája, a Natur’A kenyércsalád innovatív termékekkel…
Tovább olvasom >Újrahasználható kenyeres zsákokat vezetett be az Albert Heijn
Hatszáz hollandiai üzletében vezette be újrahasználható kenyeres zsákját az Albert…
Tovább olvasom >Nagy István: a mindennapi kenyeret és a gazdák megélhetését nem lehet veszélyeztetni
A mindennapi kenyeret és a gazdák megélhetését nem lehet veszélyeztetni,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A kormány támogatja a magyar borászat megújulását és hagyományainak megőrzését
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra,…
Tovább olvasom >