Ötmilliárd forint feletti árbevételt vár idén is a Szarvasi Mozzarella Kft.
A Szarvasi Mozzarella Kft. az idei esztendőben 5,5 milliárd forintos árbevétellel számol, ami hasonló a tavalyi adathoz – közölte az MTI-vel Rohony Miklós, a társaság marketing vezetője.
kép: szarvasimozzarella.hu
Az olasz típusú sajtokat több mint 25 éve gyártó cég 1996-ban került magyar családi tulajdonba, és naponta 100 ezer liter tejet dolgoz fel. Évente 4,5 millió kilogramm sajtot állítanak elő, több mint 95 százalékát Magyarországon értékesítik, piacvezetők a saját kategóriájukban.
A szükséges alapanyagot az üzem 20 kilométeres körzetében működő tejtermelő gazdaságoktól szerzik be, a feldolgozás mennyisége elérte a gyár teljes kapacitását. Ezért a gyártás minőségi és mennyiség növelése érdekében pályázatot nyújtottak be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programhoz (GINOP), amelynek sikere esetén milliárd forintos nagyságrendű fejlesztést terveznek. Addig is készülnek a következő esztendőre, s mint mondta egy új „meglepetés termékkel” is elő fognak rukkolni, ám erről egyelőre nem kívánt részleteket elárulni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Franciaországban lisztériás megbetegedések miatt visszahívtak sajttermékeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bezárja répcelaki ömlesztettsajt-gyártó üzemét a Savencia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra együtt a csapat: Ismét a Borsodi a hazai férfi futballválogatott hivatalos söre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >