Összeült az EU-s agrártanács tejügyben
Informális uniós agrártanácsülés zajlik hétfőn és kedden Eindhovenben, ahol az egyik fő téma a tejpiaci válság; a tanácskozáson Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter képviseli Magyarországot – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a magyar tárcavezető azt hangsúlyozta, hogy a tavalyi támogatásokhoz hasonlóan az idén is szükség lesz uniós segítségre; nem a Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási rendszeréből, hanem más európai uniós forrásokból. Csakis így biztosítható a magyar álláspont szerint, hogy az orosz embargó hatásainak árát ne a gazdákkal fizettessék meg.
A több uniós tagország agrárminiszterével folytatott informális tanácskozáson Fazekas Sándor elmondta: a kormány a magyar tejtermelők mellett áll, és a rendelkezésre álló eszközökkel mindent elkövet az ágazat stabilizációja érdekében.
A közlemény ismerteti: a hazai tejtermelő gazdaságok 2016 tavaszán uniós és nemzeti forrásból mintegy 17 milliárd forint többlettámogatást kapnak, a már meglévő támogatási jogcímeken felül. Így mindent egybevetve, a magyar tejágazat megmentésére, stabilizálására a 2015-ös 49 milliárd után az idén minden korábbinál nagyobb – uniós összevetésben is magas -, mintegy 63,5 milliárd forint támogatási keret áll rendelkezésre.
„Nem hagyjuk magukra a gazdákat, érdekeiket továbbra is egyértelműen és következetesen képviselni fogjuk minden létező fórumon” – hangsúlyozta Fazekas Sándor az FM közleménye szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jön a szintetikus hús és a műtojás?
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette két új európai polgári kezdeményezés…
Tovább olvasom >Így áll a magyar átlagkereset és vásárlóerő az európaihoz képest
Az európai országok között jelentős különbségek mutatkoznak az átlagos éves…
Tovább olvasom >Itt a világ első környezetbarát teje
Egy kis tasmániai tejüzem, az Ashgrove, világszerte elsőként dobott piacra…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >