Ősszel drágulhat a tej

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 17. 11:50

Áremelés várható a tejipari késztermékeknél ősszel, amelynek oka a felvásárlási árak növekedése – írja az agrarszektor.hu. A termelők nehéz időszakon vannak túl, hiszen tavaly nyáron még 60–65 forintos kilónkénti felvásárlási árakkal kellett megbarátkozniuk. Mára a helyzet termelői szempontból sokat javult, szakemberek szerint a nyerstej ára 2017 végére átlépheti a lélektaninak számító 100 forintos küszöböt is. A késztermékek esetében viszont „hullámvasutazásra” kell számítani, és a helyzetet súlyosbítja, hogy még mindig nem tudjuk megvédeni piacunkat az olcsó külföldi UHT tejektől.

tej-

Emelkedik a nyerstej felvásárlási ára, de ez a késztermékek árnövekedését is magával hozza idén. A boltokban 3 százalék körüli emelésre számíthatunk, viszont legalább két alkalommal, amelyek összeadódva már érezhető mértékben terhelhetik meg a pénztárcánkat. A hazai piac meghatározó vállalatának számító Alföldi Tej Kft. például augusztusban és októberben szinte egészen biztosan emeléshez fog folyamodni – tudta meg az agrárszektor.hu az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

A felvásárlási árakban az elmúlt év azonos időszakához képest nagyjából 40 százalékos nyerstej-áremelkedést produkált a piac. Míg 2016 júliusában 65,90 forint/kilogramm volt az országos termelői átlagár, ez idén május elejére 92 forint környékére ugrott. Tavaly év végén valóban elindultak felfelé az árak, így az exporttal foglalkozók 2017-re jó kondíciókkal tudtak éves szerződéseket kötni – erősítette meg Besenyi Edit is, az Alföldi Tej alapanyag-gazdálkodási igazgatója.

De – hogy ne legyen minden fenékig tejfel – március-áprilisban ismét némi áresés volt tapasztalható, így május elején a spot piacon 27 centet adtak a nyerstejért, míg a fölözött tej ára 7-9 cent körül alakult. Jó hír viszont, hogy Európa-szerte nagyon keresik a zsírt, a vaj, a tejszín ára ezért jelentősen felment. Besenyi Edit szerint a nyári időszakban a nyerstejnél valószínűleg nem lesz jelentős árnövekedés. Ősszel viszont sokkal könnyebb késztermék-áremeléseket elérni, ami magával húzza a felvásárlási árakat is.
Besenyi Edit (balra) és kolléganői a hódmezővásárhelyi kiállításon

Év végére könnyen átléphetjük a lélektani 100 forintos árat, bár néhány termelő már ma is képes megugrani ezt a szintet. A magyarországi tejekre ugyan nem jellemző a magas beltartalmi érték, de aki produkálni tudja a kiváló minőséget, az most is komoly bevételekkel számolhat. Az Alföldi Tej például jól fizet a zsírra, és az árképzési rendszerükből adódóan vannak olyan prémiumok, amelyek jelentősen megemelhetik a nyerstej vételárát.

A késztermékeknél egyelőre az árak szinten tartása várható, augusztus-szeptemberben viszont elkezdődnek az áremelések. Ez általában évente három-négy lépcsőben történik meg, többnyire „csiki-csuki játék” formájában. Az előállítók bejelentenek egy 5 százalékos emelést, amiből a kereskedők végül elfogadnak 3 százalékot, és mindenki elégedett.

Problémát jelent ugyanakkor, hogy újra begyűrűzött hozzánk az olcsó szlovák UHT tej. Északi szomszédainknál komoly túlkínálat tapasztalható, de ők nem teszik tönkre a saját piacukat, a kényszerértékesítést inkább Magyarországon végzik el – emelt ki egy fontos tényezőt Besenyi Edit, akit máris megkerestek a hazai kereskedők, hogy az UHT tejnek csökkenteni kell az árát.

Az alapanyagár tehát növekszik, ám közben a késztermékárakat redukálni kellene, ami jelentős piaci feszültséget okoz. Ráadásul azt is jelenti, hogy a termelők egyelőre hiába várnak a felvásárlási árak emelésére. Ha meg tudnánk védeni a piacunkat, akkor az árak az év végig alighanem folyamatosan emelkednének – állítja az alapanyag-gazdálkodási igazgató.
Az Alföldi Tej a közelmúltban kezdett kapacitásnövelésbe. 12 milliárd forintos beruházással fejlesztenek új feldolgozóüzemet Debrecenben, amelyhez a cég 4,8 milliárd forintos állami támogatást kapott. Az a cél, hogy ne kelljen alapanyagot értékesítenünk, vagyis ne legyünk kitéve a spot piacnak, és a hektikus ármozgásoknak – magyarázta Besenyi Edit. Az Alföldi Tej szeretné tehát az összes alapanyagát feldolgozni, mégpedig minél magasabb hozzáadott értékű termékek formájában, amelyeket exportálni is lehet, nemcsak belföldön értékesíteni.

Jelenleg 15-20 százalékot tesz ki az alapanyagként értékesített termékek aránya, és 80-85 százalékot a feldolgozottaké. A debreceni üzemfejlesztéssel a vállalat értékesítési árbevétele 10 milliárd forinttal évi 50 milliárdra nőhet. A termékek (fehérjekoncentrátum, csecsemőtápszer stb.) 30 százalékát keletre, Kínába értékesítik, a hazainál nagyobb jövedelmezőséggel. A beruházást 2018. december 31-ig kell lezárni, és akkor a jelenlegi 980 ezer kilogrammos napi nyerstej-felvásárlásuk 1,1 millióra nőhet. (agrarszektor.hu)

Kapcsolódó cikkeink