Országos kampány a nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére

Szerző: STA Dátum: 2023. 07. 28. 10:00

Nyúl-j bele” országos kampány a hazai nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére a soroksári Auchan áruházban. Az eseményen Ondré Péter az Agrármarketing Centrum ügyvezetője, Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi szervezet és Terméktanács elnöke, valamint Varga László az Auchan beszerzési igazgatója tartott sajtótájékoztatót. A tájékoztató után Bede Róbert mesterszakács készített ízletes nyúlételeket az érdeklődőknek. Az évben országszerte több helyszínen lesz látványfőzés és kóstoltatás a Tetrabbit Kft – hazai nyúlhús feldolgozó támogatásával, melynek célja, hogy minél többen megismerjék a nyúlhúsból készíthető ínyencségeket, azok élettani előnyeit és elkészítésének igen változatos módjait.

(Fotó: AMC)

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője elmondta: először 2017-ben népszerűsítették önálló kampánnyal a nyúlhús fogasztást. Az azóta eltelt időszak talán legnagyobb sikere, hogy ma már a legtöbb kiskereskedelmi áruházlánc polcán folyamatosan elérhető a nyúlhús előre csomagolt, konyhakész formában. Ez nagyban megkönnyíti a háziasszonyok dolgát, nem csoda, hogy a rendkívül kedvező élettani hatásokkal bíró nyúlhús ma már nem csak a húsvéti időszakban, de egész évben népszerű alapanyag. Juráskó Róbert a Nyúl Terméktanács elnöke elmondta, a kampány célja, hogy megismertessék a fogyasztókkal ezt a könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges és ízletes fehér húst, hogy a nyúlhús minimum heti egyszer a magyar családok asztalára kerüljön. A nyúlhús gasztronómiai értéke is igen magas, talán nem véletlen, hogy a kiemelkedő konyhakultúrával rendelkező országokban gyakori fogásnak számít. Számtalan kreatív módon elkészíthetőek a nyúl különböző részei, és bátran választhatóak akár az ünnepi menük csúcspontjának csakúgy, mint hétköznapi ebédek vagy grill partik ízletes főfogásának. A nyúlhús kedvező táplálkozás-élettani hatásai alkalmassá teszik arra, hogy diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek is fogyaszthassák. Méltán mondhatjuk, hogy a nyúlhús a 21. század fehérje forrása.

Varga László, az Auchan Magyarország beszerzési igazgatója kijelentette, hogy az Auchan áruházak a nyúlhús hatékony népszerűsítését a széles termékkínálatban és a kedvező árakban látják

Gazdag állandó választékkal várják a vásárlókat friss nyúlhús termékekből, melyek közül a legnépszerűbbek a pecsenyenyúl lapocka, a nyúl apróhús, a pecsenye nyúlcomb, de olyan különlegesség is megtalálható, mint a nyúlmáj. Bede Róbert mesterszakács a helyszínen felállított látványkonyhában elkészített-, több mint 300 adag, ízletes nyúlkóstolóval kínálta az érdeklődőket.

AMC

Kapcsolódó cikkeink