Óriásit drágulhat a sör decembertől
Akár 40-50 forinttal is nőhet a sör ára – legalábbis így értesült a Metropol. A szomszédunkban zajló háború kitörése után az alkoholos termékek árai szerényebben emelkedtek mint az élelmiszereké, ám a fegyveres konfliktus negatív hatásai már érződnek a világ nagyobb sörgyártóinál is.

Az éves fogyasztás várhatóan a drágulás ellenére is nagyobb lesz, mint a tavalyi
Legutóbb az év elején volt nagyobb áremelés, akkor mind a három nagy külföldi tulajdonú magyarországi sörgyártó emelte az árait. A kereskedők szerint 4-5 százalékos volt az áremelés, ami a legolcsóbb söröknél 10 forintot jelentett, de a prémium sörök árai ennek többszörösével is nőttek. A Ripost úgy tudja, hogy több hazai kereskedés, éppen ezért jó előre bevásárolt, azért hogy elkerüljék a drasztikus mértékű drágulást.
Mint, ahogyan arról korábban beszámoltunk, a szankciós válság és az energiakrízis miatt egyre nagyobb gondokkal küzd Európa legnagyobb maláta exportőre. A gyártáshoz ugyanis elengedhetetlen a gáz, ám a földgáz ára egy év leforgása alatt megduplázódott, mostanra pedig már megháromszorozódott, így egyre drágábban lehet előállítani a sört – írja a lap.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD-ben 3,9 százalékra lassult az éves infláció novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >30 millió dollárt pumpál a Michelob Ultra gyártásba az AB InBev az USA-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
