Óriási árrobbanás van a magyar szálláshelyeken
Az utóbbi években a pandémia miatt nagyon megváltoztak a nyaralási szokások, csupán egy valami állandó: a magyarok még mindig kifejezetten árérzékenyek, azaz a szálláshely ára befolyásolja leginkább, hol töltik a szabadságukat. Ez már csak azért is rossz hír, hiszen a szállodai szobák, a panziók és az apartmanok ára folyamatosan emelkedik, és ennek a trendnek egyelőre nem látni a végét.

Sikeres a szezon
Az elmúlt években a koronavírus-járvány során jelentősen visszaesett az idegenforgalom, amely a nyaralási szokásokra is hatással volt. Összességében kevesebb utaztunk a pandémia miatt, továbbá az úti célok is megváltoztak, növekedett a belföldi nyaralási kedv. Noha az utóbbi években változtak a nyaralási szokások, a magyarok fele kereskedelmi szálláshelyen, ellátással nyaral. A saját nyaralóban tervezett pihenés a magyarokra kevésbé jellemző, ugyanakkor többen tervezték, hogy egy barát vagy egy rokon szálláshelyén töltik szabadságukat. A magánszálláshelyek eleve népszerűbbek a kelet-közép-európai országokban, aminek valószínűsíthető oka az alacsonyabb keresetek – derül ki a Republikon Intézet által készített elemzéséből.
Mint az sejthető volt, kifejezetten árérzékenyek a magyarok: az úti cél kiválasztásában ez a harmadik legfontosabb szempont. Ez a trend a jövőben várhatóan csak fokozódni fog: a hónapról hónapra növekvő infláció, az energiaára emelkedése miatt feltehetően az olyan luxuskiadásokról mondanak le a magyarok, mint amilyen az utazás.
Kilőttek az árak
Nem véletlen, hiszen a statisztikai hivatal adatai szerint is egyre drágábbak a belföldi szálláshelyek. Ugyanakkor a szálláshelyárak alakulását kifejezetten nehéz követni. Az elmúlt években ugyanis többször be kellett zárniuk a koronavírus-járvány miatt, még a tavalyi év első hónapjaiban is volt olyan időszak, amikor csak üzleti utazókat fogadhattak a szálláshelyek. Vagyis érdemi forgalmat nem produkáltak a szállodák és panziók, a legtöbb zárva tartott.
Kapcsolódó cikkeink
VisitBalaton365 desztinációmenedzsment-iroda nyílt Keszthelyen
Szükség van a Balatonnál a térség egészét, gazdaságát is érintő…
Tovább olvasom >Földrengés fenyeget? Ezek most Európa legveszélyeztetettebb nyaralóhelyei
Újabb földrengés keltett pánikot Törökországban: Isztambul környékén a legerősebb hullám…
Tovább olvasom >Rekordbérek a Balatonnál: akár 800 ezer forintot is kereshetnek a szezonmunkások
A balatoni nyári munkák 2025-ben minden eddiginél magasabb bérekkel csábítják…
Tovább olvasom >További cikkeink
Natura 2000 gyepterületen gazdálkodók számára nyújt támogatást az Agrárminisztérium
Nagyon várt támogatáshoz jutnak az érintettek, első körben több mint…
Tovább olvasom >Az árrésstop kiterjesztése jöhet a piperecikkekre is
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be,…
Tovább olvasom >A SZÉP-kártya, az egészségpénztári tagság és az áruhitel is növeli a költési hajlandóságot
A Széchenyi Pihenőkártya mindennapok része: a SZÉP kártya tulajdonos magyarok…
Tovább olvasom >