Optimisták a brit cégvezetők

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 12. 29. 00:00

Hat éve nem voltak olyan derűlátók a brit vállalatvezetők a brit gazdaság kilátásaival kapcsolatban mint most, és optimizmusukat alátámasztani látszik a karácsony másnapján kezdődött hatalmas lakossági fogyasztási hullám.

Az Ipsos MORI közvélemény-kutató cég a Financial Times megbízásából készítette el éves felmérését a FTSE-500 tőzsdeindexben szereplő nagyvállalatok igazgatóinak bevonásával. A gazdasági napilap hétfői ismertetése szerint a vizsgálat azt mutatta ki, hogy a cégvezetők 36 százaléka szerint most már javulni fog a brit gazdasági helyzet. A tavalyi hasonló felmérés során a megkérdezettek alig 4 százaléka bízott a javulásban.
Az idei vizsgálatba bevont igazgatók 30 százaléka szerint a brit gazdaságban még további visszaesésre kell számítani. A pesszimisták száma azonban több mint kétharmadával csökkent a tavalyi hasonló felmérés eredményeihez képest, és 2003 óta most fordult elő első ízben, hogy a derűlátó brit cégvezetők aránya meghaladja a borús jövőre számítókét.
A gazdaság kilátásaival kapcsolatos vállalatvezetői derűlátást mindenesetre a fogyasztók is osztják. Az Experian nevű kiskereskedelmi elemző csoport első becslése szerint a karácsony másnapján indult kiárusítási hullám 18,6 százalékkal több vásárlót vonzott a boltokba, mint tavaly; ez rekordnövekedés. Mindazonáltal sietteti a költekezést az is, hogy januártól visszaáll a korábbi 17,5 százalékra az áfa-kulcs, amelyet éppen egy éve – a recesszió hatásainak enyhítése végett – a brit kormány 15 százalékra csökkentett.
Független londoni elemzők szerint a kormány hibát követ el azzal, hogy már most visszaállítja eredeti szintjére az áfát. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdaságelemző csoport számítása szerint az áfacsökkentés az idén 1,2 százalékkal növelte a brit háztartások elkölthető jövedelemtömegét, és ennek révén 6,8 milliárd fonttal (több mint kétezer milliárd forinttal) nőttek az idén a fogyasztási kiadások Nagy-Britanniában. A ház fenntartja azt a már korábban is hangoztatott véleményét, hogy 2010 közepéig érvényben kellene hagyni az alacsonyabb, 15 százalékos áfát, mivel a belső kereslet még mindig túl gyenge ahhoz, hogy visszaesés nélkül elviselje az év eleji áfaemelést – írja a ProfitLine.hu.



Kapcsolódó cikkeink