Önvezető autókkal tesztelik az ételkiszállítást
A General Motors (GM) leányvállalata, a Cruise Automation, amelyik önvezető autók kifejlesztésével foglalkozik, összeállt a DoorDash élelmiszer-szállító céggel, hogy közösen tesztelhessék a sofőr nélküli ételkiszállítást – írja az origo.
A tesztidőszak alatt az automata Chevrolet Bolt EV autóban ugyan mindig lesz egy ember is, de ő csak vészhelyzet esetén avatkozik be, az autó többnyire önmaga fogja intézni a kiszállítást.
A tesztprogramot elsőként San Franciscóban indítják el.
A GM-nél elmondták, remélik a közeljövőben vezető nélküli taxi-szolgáltatást is tudnak nyújtani, ugyanakkor a sofőr nélküli ételkiszállítás egy másik területe annak, hogy profitáljon a cég az önvezető autókból.
Az ételszállítás nagy lehetőség a Cruise számára, és készülünk arra, hogy az önvezető járművek átalakítják a közlekedést” – nyilatkozta Dan Ammann, a Cruise vezérigazgatója, aki tavaly novemberéig a General Motors elnöke volt.
A San Fransiscóban élő DoorDash ügyfelek a helyi éttermek és élelmiszerboltok friss kínálatából választhatnak, amit a Cruise önvezető autója szállít majd ki. Mindkét cég ellenőrzi az automatizált szállítást és annak biztonságos működését is.
A GM a jövőben nagy figyelmet kíván fordítani az önvezető autók piacára: saját gépkocsikat gyártanának és azokat flottában üzemeltetnék. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Szigorítja a kiskorúak alkoholosital-rendeléseinek megállítását célzó intézkedéseit a DoorDash
Az iskolai szezon kezdetével fokozta erőfeszítéseit a DoorDash annak megakadályozása…
Tovább olvasom >New York új minimálbért írt elő az élelmiszer-futárok számára
A városban működő étel-házhozszállítási platformoknak legalább 17,96 dolláros órabért kell…
Tovább olvasom >Egyre több ellenőrzést indít az adóhatóság az e-kereskedelemben
Nem csökken a visszaélések száma az internetes kereskedelemben, így az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Bemutatjuk az intelligens turizmus európai fővárosait
Az írországi Dublin viselheti a Turizmus Intelligens Európai Fővárosa címet…
Tovább olvasom >Szakmai szervezetek összefogása a vendéglátás jövőéért
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Marketing Szövetség HoReCa és…
Tovább olvasom >Ezért járnak télen étterembe a magyarok, és ennyit költenek – reprezentatív felmérés
A magyarok többsége télen legalább egyszer elmegy étterembe, amit leginkább…
Tovább olvasom >