Online vásárlás, logisztika, valamint fenntarthatósági intézkedések az ALDI fókuszában

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 06. 16. 10:13

A tavalyi és az idei év számos változást, fejlesztést hozott az ALDI életében. Felépült a biatorbágyi új hűtőraktár, amely nemcsak innovatív megoldásaival segíti a logisztikai feladatok ellátását, hanem kapacitásbővítésének köszönhetően szélesebb hűtöttáru-kínálatot tesz lehetővé az áruházakban. 2020 végén az ALDI termékei már online is elérhetővé váltak Budapesten, a szolgáltatás folyamatosan bővül. Újabb e-töltőket állított üzembe, és további áruházakra telepít napelemeket az áruházlánc. A vállalat az informatikai szolgáltató leányvállalatát is fejlesztette, ennek köszönhetően tovább bővült annak feladatköre és létszáma. 2020-ban közel 500 új munkahelyet hozott létre az ALDI Magyarországon.

Aldi logo

– Melyek voltak az ALDI legfontosabb fejlesztései 2020-ban? – kérdeztük Bernhard Haider országos ügyvezető igazgatótól.

– Az ALDI számára a tavalyi év nem csupán a pandémiáról szólt, számos területen léptünk jelentősen előre. Biatorbágyi logisztikai központunknál felépült az új, 8800 négyzetméter alapterületű hűtőraktárunk. Ebben egy –23 °C-os mélyhűtő és egy 0 °C-os hűtőraktár mellett egy kilenc rámpával rendelkező előhűtő is helyet kapott, ami 40%-kal nagyobb hűtött-termék-kínálatot tesz majd lehetővé üzleteink számára – így vásárlóink még több kényelmi termék közül választhatnak a jövőben. Logisztikai központunkban a hatékonyabb raktározás érdekében számos félautomata megoldást vezettünk be. Országos hálózatunk 2021-re 148 tagúra nőtt, és közel 500 új munkahelyet hoztunk létre a kereskedelem, a logisztika és az informatika területén.

– Mit tett a vállalat a pandémia idején?

Bernhard Haider, Aldi

Bernhard Haider
országos ügyvezető
igazgató
ALDI Magyarország

– Szervezetünk rugalmasan és gyorsan reagált a koronavírus-járvány jelentette kihívásokra. Magyarországon elsőként plexilapokat szereltünk fel kasszáinkhoz, majd kézfertőtlenítőkkel láttuk el üzleteinket, és padlómatricákkal segítettük a biztonságos távolságtartást, ezekkel is védve munkatársaink és vásárlóink egészségét. Kollégáinknak a munkahelyen – az eddig is ingyenesen nyújtott friss zöldség-gyümölcs mellett – több hónapra elegendő vitaminkészletet biztosítottunk. Itt is meg kell köszönnöm munkatársaink elkötelezett és odaadó munkáját, amellyel a járvány kitörése után is biztosították a lakosság ellátását és magas színvonalú, zökkenőmentes kiszolgálását.

A színfalak mögött számos magyar beszállítónknak is segítséget nyújtottunk, akiknek a horeca szektor leállása miatt kiesett a bevételük; nekik biztos pontot jelentett a stabil beszállítói partnerség az ALDI-val, és lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk támogatni őket.

– Milyen újszerű megoldásokat vezetett be tavaly az ALDI?

– A pandémia egy másik területen is jelentős változást hozott: felgyorsította a digitalizációs folyamatokat. Ennek leglátványosabb, a vásárlók számára is látható része együttműködésünk a ROKSH-sal. Ez az innovatív magyar startup megkeresett minket, hogy dolgozzunk együtt az ALDI-­termékek online rendelhetőségén és házhoz­szállításán. Fél év alatt sikerült elindítani a szolgáltatást; tavaly még csak Budapest­en lehetett online rendelni több mint 3000 termékünket, idén nyárra az agglomeráció településein is igénybe lehet venni a személyes bevásárlási szolgáltatást. Jelenleg is a lefedettség további bővítésén dolgozunk.

A működésünkben számos folyamatot állítottunk át digitálisra, így például az oktatások, tréningek, állásinterjúk egy része is online zajlanak már.

– A folyamatos fejlődés mellett van olyan területe a cégnek, amely még látványosabb, dinamikusabb változáson ment keresztül?

– Nagyon intenzíven fejlődött az informatikai szolgáltatásokat nyújtó cégünk, az ALDI International IT Services Kft. (AIIS) is. Egy év alatt közel a kétszeresére, mintegy 300-ra nőtt az AIIS által nyújtott szolgáltatások száma, ehhez pedig jelentős létszámbővítés párosult. A cég biatorbágyi szolgáltatóközpontja Budapestre, a Budapest One irodaházba költözött tavaly nyáron, de a folyamatosan létrehozott új munkahelyek miatt máris nagyobb területre van szükség az irodaházon belül. Az AIIS pécsi szolgáltatóközpontja is bővült, itt hamarosan egy második helyszínen, a volt Ifjúsági Ház irodáiban is elkezdi működését a cég, vagyis két pécsi irodából nyújtunk már szolgáltatást az ALDI Dél vállalatcsoport üzletei és logisztikai központjai számára.

 

Az ALDI biatorbágyi központi raktára tavaly egy 8800 négyzetméter alapterületű hűtőraktárral bővült, emellett számos félautomata megoldást is bevezettek

 

– Két éve tart már az országos e-töltőhálózat kiépítése az ALDI parkolóiban, hogy áll most a beruházás?

– Dinamikusan bővül az áruházaink parkolóiban elérhető e-töltők száma. Partnerünkkel, az E.ON-nal közösen 15 megyében 83 ALDI áruháznál 128 töltőpont áll az elektromos és tölthető hibrid autóval rendelkezők számára, az elmúlt hat hónapban 30%-kal növeltük a töltők számát.

– Milyen környezetvédelmi és fenntarthatósági lépéseket tesz az ALDI?

– A hosszú távú fenntarthatósági terveinket a pandémia alatt is szem előtt tartottuk. Következetesen dolgozunk azon, hogy minél kevesebb legyen a műanyag-felhasználásunk és csökkentsük működésünk karbonlábnyomát. A „Mellőzni. Újrafelhasználni. Újrahasznosítani.” szlogen alatt futó intézkedéseinknek köszönhetően 2025-re a saját márkás termékek esetében 100%-ban újrahasznosítható csomagolóanyagot fogunk használni. Folyamatosan dolgozunk azon is, hogy tovább bővítsük a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségeit. 2020 novemberében 11 üzletünknél tettük lehetővé a használt sütőolaj ingyenes leadását. A vásárlók nagyon jól fogadták ezt az intézkedést, amit a folyamatosan növekvő leadott sütőolaj-mennyiség igazol. 2018-ban két üzletünknél helyeztünk üzembe háztartási naperőműveket, amelyek éves szinten a két érintett üzlet kéthavi villamosenergia-igényét termelik meg. Ebben az évben tovább bővítjük a háztartási naperőművekkel ellátott üzleteink számát: országosan újabb 16 áruházunkon helyezünk el idén napelemeket, így 2022-ben a 18 naperőművünk által megtermelt energia vállalatunk teljes éves energiaigényének közel 2%-át fogja fedezni, amivel újabb fontos lépést teszünk a környezetvédelem érdekében.

– Hogyan alakult a magyar termékek aránya az elmúlt időszakban?

– 2008-as magyarországi piacra lépésünk óta az a célunk, hogy amit Magyarországon tudunk beszerezni, azt itt is vegyük meg. Ez a törekvés egyrészt összhangban van vásárlóink elvárásaival, mivel egyre többen keresik a kiváló minőségű magyar termékeket, másrészt a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számára nyújtunk hosszú távú lehetőséget a honi piacon. A velünk kötött partnerség a környezetvédelem szempontjából is előnyös mind a gyártóknak, mind a lakosságnak, hiszen minél rövidebb egy szállítási lánc, annál alacsonyabb az értékesítés karbonlábnyoma.

Következetesen bővítjük a magyar árucikkek és beszállítók számát, a teljes állandó és akciós kínálatunkban 2019 és 2020 között 2 százalékponttal növeltük a magyar termékek arányát, ami így megközelíti a 60%-ot. 2020 nyara óta például kizárólag magyar szárnyashúst kínálunk üzleteinkben. A jövőben újabb termékkategóriákban fogunk kizárólag magyar árukat kínálni a vásárlók számára. (x)

Kapcsolódó cikkeink