Önbiztosítót szorgalmaznak a sertéstartók – Baromfi árlétra
A napokban megérkezik a baromfi és sertéstartókhoz az idei első félév után járó állatjóléti támogatás mintegy 2,8, illetve 3,5-4 milliárd forintja. miután Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter bejelentette, hogy megkezdik az átutalást. Az eredetileg fél év múlva járónál, mintegy 20 százalékkal több, hízónként 1500-1800 forint nagyon jól jön most – mondta Sákán Antal a Magyar Sertéstenyésztők Országos Szövetségének elnöke.
Az emelkedő takarmányárak miatt veszteséges sertéstartókon az is segítene, ha a mostanában bajba jutott kapuvári és gyulai húskombinátnál bennragadt 5-6 milliárd forint tartozást kiegyenlítenék. Úgy véli, ha már a kormány stratégiai fontosságú üzemmé nyilvánította a cégeket, akkor létrehozhatnának, akár az állattartókkal közösen egy – a növénytermesztők természeti károkat rendező alapjához hasonló – önbiztosító rendszert, olyat, amelyik a feldolgozók csődje esetén csökkentené az állattartók veszteségeit.
Földi Péter a Baromfi Terméktanács szakértője arról számolt be, hogy már nyáron kérték ezt a lehetőséget, akkor, amikor a nagy meleg miatt a baromfitelepeken csak jelentős többletköltséggel tudták a szárnyasok megfelelő életfeltételeit biztosítani. Elhangzott az is, hogy most már biztosnak tűnik, hogy eddig átlagosan 5-6 százalékkal emelkednek a fogyasztó árak, addig a feldolgozók 15 százalékkal fizetnek többet, a 45-50 százalékkal drágább takarmánnyal felnevelt baromfiért, aminek előállítási költsége harmadával növekedett.
(munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az alkoholmentes sörökre és a prémium kategóriára fókuszál a magyar sörpiac
A magyar sörpiac jelentős változásokat mutat az alkoholmentes és a…
Tovább olvasom >Áprilisban közel egy éve a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye
Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben…
Tovább olvasom >Bezuhant a magyar import és export is márciusban
Március hónapban komoly visszaesést szenvedett a magyar export és import…
Tovább olvasom >