Óbudai Sörfesztivál – Kisüzem 2017

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 01. 11:11

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata – a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületével együttműködve – a tavalyi év után idén háromnaposra bővülve, 2017. június 9–11-én másodszor rendezi meg sörfesztiválját. A Kisüzem 2017 nevű rendezvényen kéttucatnyi sörfőzde mintegy 200 -féle sörét lehet majd kóstolni. A sör mellé ételeket a felvonuló food truck-ok szolgáltatnak, az ital- és ételkínálat mellett mindhárom napon sörfőzők előadásait hallgathatják, és zenei csemegéket s élvezhetnek a látogatók.

sor-sore

A rendezvény kapcsolódik. a GasztrÓbuda programsorozatához. Az esemény szervezőinek, az Óbudai Kulturális Központnak és az Egyesületnek a Kisüzem fesztiválokkal az a célja, hogy legyen egy olyan is a sörfesztiválok sorában, amelyen kizárólag a hazai készítésű sörök jelennek meg. E feltétel alól idén csupán egy határon túli sörfőzde kapott felmentést, a csíkszentsimoni Csíki Sörmanufaktúra.
Import sörökkel tehát ezen a fesztiválon nem fog találkozni a közönség. Akikkel viszont személyesen is találkozhat, azok a sörfőzők, akikkel eddig leginkább csak a söreiken keresztül volt kapcsolata. A Kisüzem 2017 kiváló alkalom megismerni azokat, akik már több, mint húsz éve főzik a sört, és azokat is, akik esetleg csak az elmúlt években kezdték, de már a legjobbak között vannak. Ezt a sörfőző-sörfogyasztó találkozót szolgálja a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének standja, ahol mindhárom napon óránként egy-egy sörfőzde tulajdonosa/sörmestere fog állni és csapolni a pult mögött valamint beszélni a főzdéről és a söreikről. Az óra végén kérdéseket fog feltenni, a helyes megfejtők között pedig jutalmak (sörcsomagok, söröspoharak stb.) kerülnek kisorsolásra. Lesz egy nagydíj is – kétszemélyes főzdelátogatás korlátlan sörfogyasztással –, a harmadik nap végére az érdemli ki, aki a legtöbb helyes választ adta a fesztivál ideje alatt.
A fesztivál szervezői gondoltak az otthon sört főzőkre is, a Gasztroudvarban házisör-főzöknek tartanak workshopot.

A fesztivált június 9-én, pénteken 16 órakor Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere egy hagyományos fa hordó csapraverésével nyitja meg.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásának viszonzásaként a kitelepülő sörfőzdék vállalták, hogy minden standon lesz legalább egy igen kedvező árfekvésű sör (100 Ft/dl).

A fesztivál továbbra is ingyenes és nincs kötelező üvegpohár sem, de több főzdénél is lehet majd bérelni vagy vásárolni poharakat, esetleg otthonról hozni a kedvenc korsót. A fizetőeszköz mindenütt készpénz, de amelyik standon adottak a technikai feltételek, ott bankkártyával is lehet majd fizetni. Ingyenesek a fesztivál területére kihelyezett WC-k is.

Időpont: 2017. június 9–11., pénteken 16 órától 23-ig, szombaton és vasárnap 12-től 23 óráig.
Helyszín: Budapest, III. kerület Óbuda Fő tér – Szentlélek tér – Hajógyár u.

Résztvevő sörfőzdék:

Bigfoot Sörfőzde
Beerfort Sörfőzde
Brandecker Sörfőzde
Csíki Sör
Domján Sörfőzde
Er-Pé Sörfőzde
Etyeki Sörmanufaktúra
Fenyves Sörház – Zsombói házi sörök
Fóti Kézműves Sörfőzde
Főzdebusz
Gyertyános Sörfőzde
Horizont Sörfőzde
Kecskeméti Sörmanufaktúra
Kissler Sörfőzde
Legenda Sörfőzde
Magyarhertelendi Sörfőzde
Mister Sörfőzde
Rámpa Kft. – Köleses Sör
Rizmajer Sörfőzde
Rothburger Sörfőzde
Serforrás Sörfőzde
Stari Sörfőzde
Sümegi Sörfőzde
Synthesis Brewing Kft.
Szent András Sörfőzde
Zirci Apátsági Sörmanufaktúra

Étel- és italkínálat:
Befaló Bill
Csömöri kenyérlángos
Góbé Gurmé
Hangulat Presszó (Csöppentő)
Kolbice
Mex Kitchen
Paneer
Panyolai Pálinka
Rétesvonat
Zing Burger

Színpadi programok:

Június 9. péntek:
18.00 Spencer Hill Magic Band
20.00 Ocho Macho

Június 10. szombat:
14.00 Sörbemutató
16.00 Gabrielli
18.00 1-ső Pesti Rackák – Ferenczy György és a Rackajam
20.00 Deák Bill Gyula

Június 11. vasárnap
14.00 Katona Csaba sörtörténész interaktív előadása
16.00 MÉZ
18.00 Bohemian Betyars
20.00 Balkan Fanatik

Kapcsolódó cikkeink