Alacsony meggyárral szembesülnek a termelők

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 06. 29. 11:30

A termelők szerint a konzervgyárak önköltségi ár alatti összeget kínálnak a meggyért. A magyar és a német exportpiac is pang, és rontja a helyzetet a tavaly államilag megtámogatott néhány millió üveg befőtt is – olvasható a Világgazdaság Online-on.

furtosmeggy

A nagyobb szövetkezetek és gazdák úgy döntöttek, elhalasztják a meggy leszüretelését, miután a felvásárlók mindössze kilónként 55 forintos induló árat ígértek – írta múlt héten az Index. A termelők szerint csupán az önköltségük 100 forintra rúg, így inkább a fán hagyják a gyümölcsöt, miközben a nagy konzervgyárak arra hivatkoznak: már májusban jelezték, hogy a meggy ára alacsony lesz, mert kiugró termés várható, a legnagyobb exportot felszívó Németországban pedig csökken a konzerv meggy ára. Korábban Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) alelnöke, a szervezet TÉSZ Főbizottságának elnöke az MTI-nek azt mondta, a feldolgozók azzal indokolják az árakat, hogy jelentős készleteik maradtak raktáron tavalyról, és a veszteséges működés csak így kerülhető el. Már most is van olyan felvásárló, aki 65-90 forintot ad az ipari meggy kilójáért. A kérdés az, hogy azok a termelők, akik egyelőre nem adják oda a termést, később mit csinálnak majd.

A Világgazdaság információi szerint múlt szerdán a magyar zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet és terméktanács, a FruitVeb, három feldolgozóipari cég és néhány nyírségi TÉSZ vezetői asztalhoz ültek, hogy megoldást keressenek. A konzervgyárak képviselői 85 forintot ajánlottak a bojkottban résztvevőknek, valamint az érdi meggyért azzal a feltétellel, hogy a termelők később 15 forintot visszatérítenek a gyárnak. Később az ajánlatot 75 forintra emelték, visszatérítés nélkül, majd újabb verziók hangzottak el. A termelők utolsó ajánlata 85 forint volt a teljes szezonra, amit a konzervgyárak nem fogadtak el. Ha beindul a szüret, az első ajánlat szerinti 70 forint is elpárolog, és marad az 55-60 forint – írta az egyik TÉSZ képviselője a legnagyobb közösségi oldalon.

Egy másik szövetkezet vezetője elmondta: néhány termelő és nyírségi TÉSZ nagyon elszánt, de a többség valószínűleg szüretelni fog. Remélhetőleg a minisztérium nem akar beavatkozni, a tavalyi akció ugyanis nem éppen jól sült el: néhány feldolgozó támogatást kapott pár millió üveg meggybefőttre, és most ez is nyomja a piacot – tette hozzá a szakember, aki szerint a fő baj az, hogy koncentrálódott a kiskereskedelem és a feldolgozóipar, a termelők viszont nem eléggé.

Csizmadia György, a FruitVeb alelnöke az MTI szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatvanforintos szintről már emelkedett a meggy belföldi felvásárlási ára, a magyar konzervipar azonban 75-80 forintnál nem tud többet kínálni; a lengyel, román és szerb felvásárlók viszont megadják a termelők által kért 100-120 forintos kilónkénti árat.

„Az idei meggytermés 25-30 százaléka már lekerült a fákról. Az érdi bőtermő fajtánál gyakorlatilag befejeződött a szüret, most következik a cigánymeggy, a héten pedig kezdődik a fürtös fajták – a debreceni, kántorjánosi, újfehértói – betakarítása is” – mondta a Világgazdaságnak Cseh László, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke, akinek érdemi bojkottról nincs információja. Úgy tudja, az elmúlt hétre a termelők 70-90 forint közötti kilogrammonkénti áron egyeztek meg a feldolgozó üzemekkel.

„Tény, hogy nagyon nyomottak az árak, de ez nem a feldolgozóipar hibája. Részben a 2012-es, 2013-as szezon magas árai, részben az elmúlt évekről áthúzódó készletek, részben az európai fogyasztás csökkenése érezteti a hatását. Pang a piac. Magyarországon sem a fagyasztott meggy, sem a befőtt nem népszerű, a válság következtében pedig gyakorlatilag luxuscikké vált a feldolgozott gyümölcs. A német piac bizalmát is vissza kellene szereznünk. A problémának nincs gyors megoldása, évek alatt lehet csak feltornászni az árakat, de ehhez kiszámítható termelési volumenre, és például rendszeres, a meggyet népszerűsítő marketingkampányokra is szükség volna” – véli Cseh László.

Úgy tűnik, a kormány elképzelései egybevágnak a szakemberével, a Napi Gazdaság szombati számában ugyanis az olvasható, hogy a FruitVeb, illetve a Földművelésügyi Minisztérium a meggy fogyasztását ösztönző kampányt indít. (Willin-Tóth Kornélia, vg.hu)

Kapcsolódó cikkeink