Nyolcéves csúcsra ugrott a foglalkoztatottság Európában

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 14. 11:05

Közel nyolcéves csúcsra növekedett a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban és az euróövezetben is az idei első negyedévben.

EU

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden kiadott jelentése szerint az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva pedig 1,4 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma a 28 tagú unióban és a 19 uniós országot tömörítő euróövezetben.

Tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest az euróövezetben 0,3 százalékkal, az unióban 0,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, míg éves összevetésben 1,2 százalékos, illetve 1,3 százalékos emelkedést regisztráltak.

Az Eurostat becslése szerint az idei első negyedévben 231,3 millió munkavállaló dolgozott az unióban, ebből 152,6 millió az euróövezetben. Az unióban utoljára 2008 harmadik negyedévében, az euróövezetben pedig 2008 utolsó negyedévében dolgoztak ilyen sokan.

Az országokra bontott statisztika szerint a legjobban, 1,5 százalékkal Csehországban nőtt a foglalkoztatottak száma január-márciusban a tavalyi utolsó negyedévhez képest, majd 1,3 százalékkal Litvánia és 1,0 százalékkal Magyarország következik. Fél százalékos csökkenést mértek Lengyelországban, valamint Görögországban, Lettországban és Hollandiában egyaránt 0,1 százalékosat.

Éves összehasonlításban Málta a listavezető 3,7 százalékkal, majd Spanyolország következik 3,2 százalékkal, Magyarország és Luxemburg a harmadik helyen osztozik, egyaránt 2,9 százalékos növekedéssel. Egyedül Romániában mértek csökkenést, 0,7 százalékosat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink