Nyolc százalékos sertésár-csökkenés
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan nyomon követi, és a rendszeres kiadványaiban közreadja a világ mezőgazdasági- és élelmiszeripari termék piacainak tendenciáit. A KSH és az AKI Piaci és Árinformációs Rendszer (PÁIR) adataiból, még a rövid távú kiskereskedelmi üzleti döntések előtt is érdemes pontosan tájékozódni.
A legutóbbi piaci jelentésből kiderül, hogy az előző évihez képest két héttel később, a 16. héten lépett a piacra a spárga. A fehér kilónkénti ára 1000 forint volt, míg a zöldért 1300 forintot kaptak a termelők. A Budapesti Nagybani Piacon, a 17-18. héten a cukkini kilónkénti ára 500 forint, a berakó/fürtös uborkáé 450 forint, a padlizsán 550 forint volt, a kelkáposzta 450 forintos termelői áron jelent meg. Az Európai Bizottság áprilisban megjelent jelentése alapján az EU-28 bortermelése 167 millió hektoliter volt 2014-ben, ami 8 százalékos csökkenést jelentett a 2013. évi 181 millió hektoliter mennyiséghez viszonyítva.
***
A kínálati nyomás és a búzavetések állapotáról szóló megnyugtató hírek ötéves mélypontra taszították a búza fronthavi jegyzését a chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) 2015. április 30-án. A termény kurzusa – követve a chicagói trendet – április végén öt havi mélypontra süllyedt a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) is, annak dacára, hogy a gyenge euró továbbra is ösztönzi az EU-ban megtermelt búza exportját. A csapadékos időjárás javította az idei terméskilátásokat Oroszországban, 54 millió tonna búzát (-7 százalék) arathatnak az idén. A piaci szereplők ennélfogva az exportvám csökkentésére vagy eltörlésére számítanak, amit az új termésre szóló szerződéses árak is tükröznek: 191-195 dollár (USD)/tonna volt (FOB) április végén. Magyarországon az étkezési búza tonnánként 51-53, a takarmánybúza 44-48 ezer forint közötti (áfa és szállítási költség nélküli termelői) áron cserélt gazdát 2015. április második és harmadik hetében.
***
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) áprilisban megjelent előrevetítése szerint a globális sertéshús-kibocsátás 110,87 millió tonnára (+0,4 százalék) emelkedhet az idén a 2014. évihez képest. Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés, hasított hideg súlyban jelzett kilónkénti vágóhídi belépési ára 1,41 euró volt 2015 márciusában, ami egy év alatt, 8,4 százalékkal csökkent. Magyarországon a hazai termelésű vágósertés termelői ára 428 forint/kg hasított súly volt 2015 márciusában, 8,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi átlagárhoz viszonyítva.
Kapcsolódó cikkeink
30 százalékkal drágult az étkezési tojás az év első felében
Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) a tojás…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a könnyű és a nehéz bárány ára
Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió juh- és…
Tovább olvasom >KSH: májusban a bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >