Nyerő helyzetben a szörpök

Szerző: Budai Klára Dátum: 2020. 11. 10. 13:14

A koronavírus-járvány a szörppiacra pozitívan hatott, a fogyasztók praktikussági okokból ezen termékeket választják akár az üdítőitalok helyett is. Az innovációk nem álltak meg, míg egyes gyártók a külső megjelenés frissítésére helyezték a hangsúlyt, mások akár ízben, akár összetételben újították meg portfóliójukat.

Szerző: Budai Klára

Monostori-Kalovits Márk, az Ital Magyarország Kft. marketingvezetője elárulja, hogy 2020-ban az Ági szörp tovább folytatta növekedését a hazai piacon.

Monostori-Kalovits Márk - Ital Magyarország

Monostori-Kalovits Márk
marketingvezető
Ital Magyarország

– Számunkra az idei év a külső megújulásról szólt, hiszen a teljes Ági portfólió nagy designváltáson esett át.

Mint mondja, a „nehezítő körülmények” ellenére a márka szép számokat tudott hozni 2020-ban is, és több csatornában is két számjegyű növekedést ért el.

– A szörpök piacán valamennyi csatorna fontos szerepet tölt be egy-egy gyártó életében, de a hiperek a nagyobb vevőkoncentráció miatt kiemelt jelentőségűek, itt történik a legnagyobb volumenek értékesítése. Bár a láncok saját márkás termékei általában árharcos termékek – és az utóbbi időben szép fejlődésen mentek keresztül –, azt tapasztaljuk, hogy bármelyik láncról is beszéljünk, a már bejáratott, működő brandekkel nem igazán tudnak versenyezni. Jóllehet, ez nem is kifejezett céljuk, sokkal inkább a magasabb árrés elérése az elsődleges szempont – fejti ki Monostori-Kalovits Márk.

Válsághelyzetben jobban fogynak a szörpök

Takács Károly, a Pölöskei Italgyártó Kft. kereskedelmi igazgatója szerint a 2020-as évben a koronavírus lakosságot érintő korlátozásokat, változásokat hozott, amelynek következtében a vásárlói szokások is jelentősen átalakultak. Hozzáteszi:

Takács Károly - Pölöskei

Takács Károly
kereskedelmi igazgató
Pölöskei Italgyártó

– Az elmúlt évek munkájának köszönhetően sikeresen vettük ezt a váratlan akadályt. Piaci jelenlétünknek, illetve stratégiánknak köszönhetően nyertesei lehetünk ennek az időszaknak.

Véleményük szerint a fogyasztót nemcsak az ár, hanem a megbízható minőség és olyan termék, termékcsalád érdekli, amely megfelelő választ ad az igényeire.

Szabó Zoltán - Yuva Kft

Szabó Zoltán
ügyvezető igazgató
Yuva

A Yuva Kft. FruttaMax brandje még viszonylag új szereplőnek számít a piacon, de mint Szabó Zoltán ügyvezető igazgató elmondja, ma már nem elég egy jó ötlet, olyan termék kell, mely maximálisan kielégíti a vásárlói igényeket, illetve megfelelő jövedelmezőséget biztosít a kereskedelmi partnereknek. A FruttaMax brand fejlesztésénél legfontosabb prioritások a magas gyümölcstartalom, az ár-érték arány, a jó minőség voltak. A társadalmi felelőségvállalás – a környezetterhelés csökkentése is fő szempont a vállalatnál, ezért termékeik rendkívül magas hígítási aránnyal rendelkeznek.

Szabó Zoltán ügyvezető igazgató ismerteti: értékesítésük mind értékben, mind mennyiségben évről évre erősödik, egyre jobban ismerik a FruttaMax márkát.

– Különösen elmondható ez az idei évre a kialakult helyzet miatt, mert a fogyasztóknak egyszerűbb szörpöt hazavinni a sokkal nehezebb üdítőitalokkal szemben. Egyértelműen nőtt az online kereskedelem súlya is, termékeinkből több mint a duplája fogyott ily módon, mint tavaly.

Vezetnek a klasszikus ízek

A Gramex Drinks fő profilja szörpök tekintetében a 2 literes változat. A Sconto brand mellett számos saját márkás, 2 literes szörpöt is gyártanak.

Birven Eszter - Gramex

Birven Eszter
marketingigazgató
Gramex Drinks

– A szörp kategória jelentős mértékű forgalomnövekedést mutat. Valószínű, hogy az emberek a válság hatására ismét e kategória felé fordultak. Az alapízek (málna, narancs, szamóca, bodza) teszik ki a forgalom nagy részét. Mivel a nagykereskedelmi forgalom csökken, ezért nem fejlesztünk Sconto brandben ízeket, saját márka tekintetében pedig partnereink – mivel véges a polcfelület – a fő ízeket preferálják – tájékoztat Birven Eszter, a Gramex Drinks marketingigazgatója.

Úgy látja, a diszkontok és a szupermarket kategória forgalma hangsúlyosabbá vált, míg a nagykereskedelmi csatorna szerepe jelentősen csökkent.

– Ebben a termékkategóriában is egyre inkább a természetes aromákat használjuk a mesterségesek helyett, hisz a vásárlók sokkal tudatosabbak, felkészültebbek. Van olyan partnerünk, aki saját márkás vonalon is elkezdi a magasabb gyümölcstartalmat, cukornélküliséget előtérbe helyezni, és különlegesebb ízekben próbál fejleszteni – mondja Birven Eszter.

Szabó Zoltán is azt erősíti meg, hogy leáldozóban vannak a gyümölcsöt nem tartalmazó szörpök, a vevők egyre igényesebbek.

– FruttaMax termékeink minden tulajdonságukban a jövőt célozzák, hiszen magas gyümölcstartalommal, hígítási aránnyal, könnyen „hazacipelhető” formában kerülnek értékesítésre, sőt még minikiszerelésben „zsebszörp” formájában is Gigant néven – jegyzi meg a Yuva Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Ital Magyarország Kft. szakemberei a piacot vizsgálva azt érzékelik, hogy a három nagy gyártó a klasszikus ízekkel és a klasszikus kiszerelésekkel uralja a piacot.

– Az elmúlt években hasonló összetevők, hasonló termékskála, hasonló csomagolás jellemezte a piacot, jóllehet a három nagyobb márka aktivitásai eltérőek voltak, mindenki más és más utakat keresett a fogyasztókkal való kommunikációban – emlékeztet Monostori-Kalovits Márk.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a szörpök piacán korábban is az Ági szörp hozta el az innovációkat a fogyasztóknak; többek között bevezették a cseppmentes kupakot, C-vitamint adtak szörpjeikhez, létrehozták a mézes kategóriát, megalkották a frissítő koktél vagy limonádé alapját képző citrom-menta-uborka szörpjüket.

– A 2019-es és a 2020-as évben több apróbb ráncfelvarrás történt a piacon szereplő márkák esetében; az idei év az Ági szörpnél azonban a teljes külső megújulásáról szólt. A palackok megjelenése sokkal személyesebb, barátságosabb lett, ugyanakkor a szörpök összetétele változatlan maradt – tudjuk meg a marketingvezetőtől.

Innovációk kívül-belül

A Pölöskei Italgyártó Kft.-nél kiszerelések tekintetében nem történt változás az elmúlt 10 évben, 0,7 literes, 1 literes, és 2 literes kiszerelés egyaránt jelen van a kínálatukban.

– Ahogyan a korábbi években, most is kóstoltatásokon teszteljük termékeinket. Ezen kóstoltatások visszacsatolása jól mutatja, hogy merre mozdul el a fogyasztó. A magasabb gyümölcstartalmú, egészségesebb termékek köre kelti fel az érdeklődésüket – mondja Takács Károly.

– A kiszerelések tekintetében nem tervezünk változást, azonban új, egyedi ízek bevezetése mindenképp napirenden van, és remélhetőleg 2021 elején egy igazán egyedi fejlesztéssel tudunk előrukkolni – vetíti előre az Ital Magyarország Kft. marketingvezetője.

A Yuva Kft. FruttaMax Bubble12 gyümölcsszörp termékcsaládja innovatív, palackja egyedi formájú és mérőpohárral ellátott. Jelenleg 15 ízből áll, melyből 5 a cukormentes kategóriát is képviseli.

– Cégünk hitvallása, hogy a folyamatos innováció a jövő záloga. Az idei évben ennek köszönhetően született meg új termékcsaládunk, a malátaízű szörp 3 ízben. A FruttaMax SÖRP még a termékbevezetésnél tart, de nagyon pozitívak a visszajelzések. Ebben a kategóriában már 30% újrahasznosított PET-ben csomagolunk, és igyekszünk a többi termékeinknél is erre törekedni – árulja el Szabó Zoltán. //

Kapcsolódó cikkeink