Növényi eredetű hús- és tejtermék imitátumok: szigorúbb uniós szabályozásra van szükség
Az állati eredetű élelmiszereket imitáló növényi alapú termékeknek elnevezésükben jelentősen különbözniük kell az állati eredetűekétől. Leírásukban, reklámjaikban pedig nem utalhatnak arra a valótlanságra, hogy tápanyagtartalmuk azonos lenne az állati eredetű termékekével. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az európai termelőket összefogó Copa-Cogeca szervezettel közösen felhívja az uniós döntéshozók figyelmét a vonatkozó piaci szabályozások mihamarabbi megalkotására, ami a fogyasztók védelmét is célozza.

(Fotó: Pixabay)
A Copa-Cogeca (az európai mezőgazdasági termelők, illetve termelői szövetkezetek szervezete) állásfoglalást adott ki a növényi alapú hús- és tej-imitátumokkal kapcsolatban.
A növényi alapú fehérjetermékek (hús- és tej-, illetve akár tojásutánzatok) olyan növényi kivonatokból, illetve növényi eredetű összetevőkből készült termékek, melyek igyekeznek utánozni az állati eredetű termékek érzékszervi (forma, állag, íz, illat stb.) tulajdonságait, valamint nevükre és elfogadottságukra is építenek. Forgalmazóik érdekük szerint kiemelik az állati eredetű termékekhez való hasonlóságukat, miközben igyekeznek megkülönböztetni is őket, elmosva a lényegi különbségeket.
Ezen termékeket sokszor az eredeti állati eredetű termékek helyettesítőinek „címkézik”, azt sugallva, hogy tápértékük azonos azokéval és az étrendben felcserélhetőek
Számos felmérés, jelentés, tanulmány igazolja, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége nem olvassa el az összetevők, tápértékek listáját. Ehelyett sokan úgy gondolják, hogy ha például vega „hamburgernek” vagy vegán „tojásnak” neveznek valamit, akkor azok tápértékének meg kell egyeznie az eredeti termékével – ami azonban nem így van. Például egy Franciaországban készült tanulmány szerint tízből hat fogyasztó gondolja úgy, hogy a növényi alapú italok táplálkozási szempontból helyettesíthetik a tejet – annak ellenére, hogy számos tudományos bizonyíték támasztja alá ennek ellenkezőjét. A hús komplex fehérjeforrás, ugyanakkor a növényi alapú változatokban nincs jelen az összes esszenciális aminosav, továbbá alacsonyabb a B12-vitamin-, a cink-, a vas- és a mikroelem-tartalom. A félrevezető tájékoztatás miatt sokan azt gondolják, hogy az eredeti állati eredetű termékek és a növényi alapú imitátumok tápértéke azonos, holott ez közel sincs így. Az efféle félretájékoztatások étrendi hiányosságokhoz, de akár komolyabb egészségügyi problémákhoz is vezethetnek.
Mind a Copa-Cogeca, mind a NAK felhívja a figyelmet arra, hogy az uniós jogalkotóknak minél hamarabb meg kell tiltaniuk az állati eredetű termékek megnevezéseinek használatát növényi alapú utánzatoknál
Továbbá nem engedhető ezen termékek „helyettesítőként” történő reklámozása, értékesítése. Nem szabad megtéveszteni a fogyasztókat, és az állati eredetű termékek megnevezéseit – valamint a főként állati eredetű összetevőkből készült termékeket is – uniós szinten jogilag védeni kell. Miként a tápanyagtartalomra utaló kijelentéseknek is egyértelműnek kell lenniük.
NAK
Kapcsolódó cikkeink
A termelési feltételek javításával pozitív irányba mozdulhat el a cukorrépa ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növények újragondolva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az agrárkamara a hazai gombapiac stabilizálódására számít a következő hónapokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Továbbra is száguldanak az élelmiszeripari árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám jöhet az élelmiszerárakban az EPR-díjak miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >