Növelte árbevételét tavaly a Varga Pincészet

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 04. 14. 11:42

Növelte árbevételét a múlt évben a Varga Pincészet, a cégcsoport konszolidált árbevétele 4,8 milliárd forint volt, szemben a 2013-as 3,6 milliárd forinttal – mondta Varga Bálint tulajdonos-ügyvezető az MTI-nek. A cég adózás utáni eredménye tavaly megduplázódott, s elérte a 400 millió forintot.

szolo

Az árbevétel-növekedésről az ügyvezető közölte: ennek fő forrása a mennyiségi növekedés volt, de fontos az is, hogy a növekedés a drágább termékeknél következett be. Emellett kisebb mértékben, de a tavalyi árbevétel-növekedésben közrejátszott a 2013-ban végrehajtott áremelés is.

Az ügyvezető beszélt arról is, hogy a Varga Pincészet új palackja Zöld innovációs nagydíjat nyert a napokban. A díjat azért ítélték oda a pincészetnek, mert a visszaváltható palackokkal jelentős környezetterhelés előzhető meg. A cég a betétdíjas rendszerére mintegy nettó 600 millió forintot költött az elmúlt két évben.

A visszaváltható, betétdíjas palackoknak köszönhetően évente 4 millió palackkal és 800 ezer papírkartonnal kevesebb hulladék kerül a szemétbe. A cégnél úgy számolnak, hogy a visszagyűjtési arány a kiskereskedelembe kerülő palackok esetében eléri majd a 75-80 százalékot. Ez most 65-70 százalék között mozog.

Amellett, hogy környezetkímélő, a visszaváltható csomagolás előnye még az is, hogy a palack árát csak egyszer kell kifizetni. A betétdíjas palackkal egy üveg bor ismételt megvásárlásakor 140-160 forintot is meg lehet spórolni. Az új, egyedi logóval ellátott palacknak köszönhetően a termékportfolió is megszépült – mondta Varga Bálint. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink