Növelte árbevételét tavaly a Master Good Cégcsoport

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 04. 11:37

Mintegy húsz százalékkal, csaknem 43 milliárd forintra növelte nettó árbevételét tavaly a kisvárdai székhelyű Master Good – közölte a baromfitenyésztéssel, vágással és feldolgozással foglalkozó cégcsoport tulajdonosa szerdán az MTI-vel.

baromfi-ok
Bárány László elmondta, a családi tulajdonban lévő cégcsoport eddigi legsikeresebb éve volt a tavalyi, a konszolidált árbevétel 53 százalékát az export adta. A mérleg szerinti eredmény 2014-ben 2,2 milliárd forint, míg 2013-ban 1 milliárd forint volt.

Az exportot segítette a forint árfolyamának gyengülése, viszont a piacon bekövetkező változások, az orosz embargó „kétségtelenül nem tett jót a közérzetünknek” – fogalmazott Bárány László hozzátéve, az orosz importtilalom nem rázta meg túlságosan a cégcsoportot, mivel az ide történő szállításuk korábban sem volt jelentős.

Vélekedése szerint, amennyiben az orosz fél a következő pár hónapon belül feloldja az Európai Unió országaiból származó élelmiszerekkel szembeni behozatali tilalmát, a piac akkor sem fog visszaállni az eredeti, embargó előtti állapotokra. Ezzel számolnia kell minden olyan exportőrnek, akinek jelentős az orosz piac – tette hozzá.

A Master Good a probléma megoldását részben a Dél-Afrikai Köztársaságon, részben a Távol-Kelet országain, Dél-Korea, Tajvan és Kína piacain keresztül találta meg. Ezekben a régiókban nagyon komoly előremozdulást értek el főként azokkal a termékekkel, amelyek korábban az orosz piacon jelen voltunk – ismertette Bárány László.

Az elmúlt évi fejlesztésekről elmondta, összesen 9,1 milliárd forintot fordítottak beruházásokra tavaly, ezek közül kiemelkedik a 2,1 milliárd forintból kibővített kisvárdai vágóüzem. Olyan fejlesztéseket hajtottak végre, amelyeknek a hozama 2015-tól lesz látható – tette hozzá Bárány László.

Az integrált takarmány-termeltetéssel, brojler hízlalással és -feldolgozással is foglalkozó, három társaságot tömörítő (Master Good Kft., Master Szolg. Kft., Baromfi Coop Kft.) cégcsoport tavaly kezdte el annak a 25 új brojlerfarmjának építését, amelyet 2019 év végére fejez be. Emellett bővíteni fogja keltető üzemének kapacitását, valamint új takarmánykeverőt és állateledel gyártó egységet is létesít.
A 1225 embernek munkát adó vállalat dolgozói létszáma tavaly 218 munkavállalóval bővült.

Bárány László ezzel kapcsolatban megjegyezte, két-három éven belül – a kisvárdai vágóüzem második műszakának elindításával, valamint a baromfitelepek megépítésével – jelentős, közel hatszáz fős létszámbővítés kezdődik el a kisvárdai székhelyű társaságnál. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink