Nőtt az euróövezet árukereskedelmi többlete

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 16. 11:00

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat számításai szerint 2016 novemberében az euróövezet 19 tagállamának a világ többi részébe irányuló áruexportja az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal 184,2 milliárd euróra, áruimportja pedig 5 százalékkal 158,3 milliárd euróra emelkedett.

EU
Az euróövezet árukereskedelmi többlete 25,9 milliárd euróra emelkedett a 2015 novemberi 22,9 milliárd euróról. A piac 22 milliárd euró többletre számított.
Az euróövezeten belüli árukereskedelem a tagországok között 154,0 milliárd euróra rúgott 2016 novemberében, 5 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit.
Tavaly januártól novemberig az előző évi megfelelő periódussal közel megegyező 1869,0 milliárd euró értékben exportált javakat az euróövezet. Az import viszont két százalékkal 1620,8 milliárd euróra csökkent. Az euróövezet árukereskedelmi többlete tavaly január-novemberben 248,2 milliárd euró lett a 2015 január-novemberi 214,3 milliárd euró után. Az említett periódusban az euróövezeten belüli árukereskedelem értéke egy százalékkal 1569,0 milliárd euróra emelkedett.
Az európai unió 28 tagállama novemberben 156,8 milliárd euró értékben exportált javakat a világ többi részére, az import pedig 142,9 milliárd euró volt, szintén 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az árukereskedelmi többlet 6,9 milliárd euró lett a világ többi részével szemben a 2015 novemberi 5,7 milliárd euró után. Tavaly novemberben 281,0 milliárd euró értékben bonyolított árukereskedelmet egymással az EU 28 tagállama, 5 százalékkal magasabb összegben az előző évinél.
Tavaly januártól novemberig az előző évihez képest három százalékkal 1581,2 milliárd euróra csökkent az EU 28 tagállamának az áruexportja és két százalékkal 1561,0 milliárd euróra az áruimportja. Az áruforgalmi többlet 20,2 milliárd euróra csökkent 39,3 milliárd euróról. Az EU 28 tagállama az említett periódusban 2857,9 milliárd euró értékben bonyolított árukereskedelmet egymással, egy százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
Az EU Egyesült Államokkal folytatott árukereskedelmében az export tavaly január-novemberben három százalékkal 331,6 milliárd euróra csökkent, az import egy százalékkal 226,4 milliárd euróra csökkent, a kereskedelmi mérleg többlete 105,2 milliárd euró lett az egy évvel korábbi 112,0 milliárd euró után.
Kínába az EU tavaly január-novemberben 153,1 milliárd euró értékben exportált javakat, két százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az import 315,3 milliárd euró volt, szintén két százalékkal kevesebb. Az EU mérleghiánya 162,2 milliárd euróra csökkent 165,9 milliárd euróról.
Oroszországba az EU exportja két százalékkal 66,5 milliárd euróra csökkent tavaly január-novemberben, az import pedig 16 százalékkal 106,8 milliárd euróra. Az EU árukereskedelmének a hiánya Oroszországgal szemben 40,3 milliárd euróra csökkent 58,8 milliárd euróról.
Magyarország tavaly január-novemberben 84,9 milliárd euró értékben exportált javakat az Eurostat kimutatása szerint, 3 százalékkal magasabb összegben az előző évinél. Az Európai Unió tagországaiba Magyarország 69,4 milliárd euró értékben, a világ többi részébe 15,5 milliárd euró értékben exportált árucikkeket Magyarország, mindkét esetben három százalékos növekedéssel.
Magyarország áruimportja tavaly január-novemberben 77,8 milliárd euró volt, egy százalékkal magasabb az előző évinél. Az EU-ból az import három százalékkal 60,4 milliárd euróra emelkedett, az unión kívülről három százalékkal 17,4 milliárd euróra csökkent.
A magyar áruforgalmi többlet tavaly január-novemberben 7,1 milliárd euró lett a 2015-ös megfelelő periódusban elért 5,5 milliárd euró után. Az Európai Unióval szemben a magyar többlet 9,0 milliárd euróra emelkedett 8,3 milliárd euróról, az unión kívüli országokkal szembeni deficit pedig 1,9 milliárd euróra csökkent 2,8 milliárd euróról. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink