Nőtt az áruforgalom értéke az EU-ban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 05. 19. 11:10

Jelentősen emelkedett az euróövezet és az Európai Unió kereskedelmi áruforgalmának értéke márciusban, ami nem meglepő annak fényében, hogy éppen egy évvel korábban indult robbanásszerű terjedésnek a koronavírus-járvány, és az emiatt elrendelt szigorú korlátozások hatására a hónap második felében szinte teljesen megbénult a gazdaság.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden közzétett előzetes adatok szerint márciusban az euróövezet áruexportja szezonális kiigazítások nélkül számolva az egy évvel korábbihoz képest 8,9 százalékkal, 212,1 milliárd euróra, importja pedig 19,2 százalékkal, 196,3 milliárd euróra nőtt. A kereskedelmi mérleg így 15,8 milliárd euró többletet mutatott, szemben az egy évvel korábbi 29,9 milliárd euróval.

Az első negyedévben azonban az export értéke még mindig csökkent, 0,6 százalékkal, 564 milliárd euróra, míg az importé 0,3 százalékkal, 514,4 milliárd euróra emelkedett. A mérleg többlete 49,5 milliárd euró volt, elmaradt az egy évvel korábbi 54,6 milliárd eurótól.

Az Európai Unió 27 tagállama a világ többi részébe 195,1 milliárd euró értékben exportált javakat márciusban, éves összehasonlításban 10,6 százalékkal nőtt az érték. A termékimport 19,0 százalékkal 176,3 milliárd euróra nőtt. Az Európai Uniónak 18,8 milliárd eurós külkereskedelmi többlete alakult ki márciusban, míg egy évvel korábban 28,3 milliárd euró volt az aktívum.

Az EU 27 tagállama 307,7 milliárd euró értékben kereskedett egymás között márciusban, ami 23,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az első negyedévben az unió kivitelének és behozatalának értéke egyaránt 0,9 százalékkal csökkent, az árukereskedelmi mérlegben 47,9 milliárd euró többlet keletkezett, míg egy évvel korábban ez 49,5 milliárd euró volt.

Az Európai Unió Egyesült Államokba irányuló áruexportjának értéke 4,9 százalékkal, 92,9 milliárd euróra, importja pedig 12,1 százalékkal, 52,9 milliárd euróra süllyedt január-márciusban. A többlet 40,0 milliárd euró lett, 2,5 milliárd euróval haladta meg az egy évvel korábbit.

A második legnagyobb kereskedelmi partner Nagy-Britannia esetében az unió exportjának értéke 14,3 százalékkal, 65,5 milliárd euróra, importjáé pedig 35,4 százalékkal, 29,7 milliárd euróra zuhant. Az unió többlete 35,8 milliárd euró volt az első negyedév végén, 5,4 milliárddal több mint a tavalyi első negyedévben.

Az EU Kínába irányuló áruexportja 21,0 százalékkal, 54,7 milliárd euróra, importja pedig 25,0 százalékkal 105,1 milliárd euróra ugrott az első negyedévben. A mérleghiány 50,4 milliárd euró volt, jelentősen nőtt az egy évvel korábbi 38,9 milliárd euróhoz képest.

Magyarország áruexportjának értéke az Eurostat adatai szerint január-márciusban 6 százalékkal, 29,6 milliárd euróra, importjáé pedig 4 százalékkal, 27,5 milliárd euróra nőtt. Az árukereskedelmi mérleg többlete 2,1 milliárd euróra rúgott, emelkedett az előző évi 1,4 milliárd euróhoz képest. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink