Nőtt a Waberer’s árbevétele és nyeresége a harmadik negyedévben
A Waberer’s International Nyrt. 147,8 millió euró árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 3,3 millió euró lett a tavalyi harmadik negyedévi 1,1 millió eurós veszteség után – tette közzé a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Jól teljesített a Waberer’s a harmadik negyedévben
A tájékoztatás szerint a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) 32 százalékkal, 18,5 millió euróra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
Az idei első kilenc hónapban a csoport árbevétele 440,1 millió euró volt, 3,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A nettó eredmény 12,1 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban 15,2 millió euró vesztesége volt a vállalatnak az első három negyedévben. Ugyanebben az időszakban az EBITDA 54,8 millió euró volt az egy évvel korábbi 39,3 millió euró után.
Barna Zsolt, a cég vezérigazgatója a jelentés szerint arról számolt be, hogy a teljes cégcsoport szintjén stabilizálni tudták a társaság eredménytermelő képességét. A nemzetközi fuvarozási szegmens negyedévről negyedévre kedvezőbb eredményt generál, és igazolja a terveket, a kiemelt ügyfeleknek történő magas minőségű, rugalmas és egyedi igényeket kielégítő szolgáltatás piaci oldalról is életképes üzleti modell – közölte.
A vezérigazgató ismertette, hogy két év szünet után folytatni tudják a belföldi és a nemzetközi fuvarozásban használt járműflotta cseréjét, ezzel is csökkentve a tevékenység költségszintjét, illetve károsanyag-kibocsátását. Hozzátette ugyanakkor, hogy az egész logisztikai iparágat érintő kockázatokat is látnak, és ezek hatásai a következő hónapokra nehezen előrejelezhetők.
A Waberer’s részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek, a részvény 2540 forinton zárt pénteken. Az elmúlt egy évben a Waberer’s részvények legmagasabb árfolyama 2870 forint, a legalacsonyabb 1050 forint volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fiatalítja flottáját a Waberer’s
Csaknem 2 millió euróból fiatalította flottáját a Waberer’s csoport; a…
Tovább olvasom >Két évtized, raklapok, kilométerek százezrei
A Palmsped Cargo idén húszéves évfordulót ünnepelhet, az alapító tulajdonosok…
Tovább olvasom >2022-es rekordárbevétel, beruházások, online fejlesztések a Praktikernél
A beruházások és fejlesztések mellett az építőipart közvetetten érintő állami…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb ötletes nyereményjátékkal rukkolt elő a Magyar Termék Nonprofit Kft.
Magyar Termék 15 perces vásárlási élménnyel is gazdagodhattak azok, akik…
Tovább olvasom >SAP-vel pörgetik fel a körforgásos gazdaságot is
2023 júliusától teljesen átalakul a magyarországi hulladékgazdálkodási rendszer. A MOL…
Tovább olvasom >Fiatalítja flottáját a Waberer’s
Csaknem 2 millió euróból fiatalította flottáját a Waberer’s csoport; a…
Tovább olvasom >