Nőnek a minimálbérek

Szerző: Trademagazin Dátum: 2017. 02. 08. 09:53

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának novemberi ülése után jelentette be, hogy jövőre a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25%-kal nő, a munkáltatói járulékok pedig 5 százalékponttal csökkennek. 2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12%-kal nő, és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok. Megállapodtak abban is, ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11%-ot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok. Összesen így 2018-ban 2,5%-os lehet a csökkenés.

penz

A nemzetgazdasági miniszter szerint mérföldkőhöz érkezett a magyar gazdaság azzal, hogy a kormány egyszerre javítaná a versenyképességet és növelné a béreket. Úgy vélte, ez lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság a mostani 2-3 %-os bővülésről egy magasabb növekedési tartományba kerüljön. Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta: nagy teher a munkaadóknak a béremelés, meggyőződésük ugyanakkor, hogy a döntés hozzájárul az ország versenyképességének jelentős növekedéséhez és a szakképzett munkaerő megtartásához.

Címkék:

Kapcsolódó cikkeink