NIQ: Nem hátba veregetésre, mentorfigurákra van szüksége a fiataloknak
Egy átlagos magyar felnőtt a családján és a munkahelyén kívül összesen alig 2-3 közösséghez tartozik életében. Ezért rendkívül fontos, hogy milyen benyomásokkal telnek a hétköznapok. A NIQ, Steigervald Krisztián és a Dreher közös kutatásából kiderül, hogy váltáskor a tapasztalt dolgozók többsége könnyen alkalmazkodik az új környezethez, kedveli a kollégáit és nehéz kibillenteni a nyugalmából, míg a fiatalabb társaik sokkal inkább kitettek a munkahelyi hangulatnak.

A hazai munkavállalók többsége elégedett a munkahelyével és kollégáit is kedveli
Hol veszítik el az optimizmusukat a magyar fiatalok? – ezt a kérdést vizsgálta a Dreher a NIQ kutatócéggel és Steigervald Krisztián generációkutatóval egy reprezentatív2 kutatásban. Ebből kiderült, hogy a magyar munkavállalók legnagyobb számban megbízható és nyugodt személyiségnek írják le magukat, akik odafigyelnek mások érzéseire és nem jellemző rájuk a panaszkodás. Fiatalabb kollégáik ezzel szemben sokkal nagyobb arányban hajlamosak a szorongásra, stresszre és a melankóliára. A generációkutató tapasztalatai szerint ők a kezdeti lendületüket viszonylag gyors váltások után a 2-3. munkahelyüknél veszítik el.
Úgy panaszkodunk, hogy észre sem vesszük
A hazai munkavállalók többsége elégedett a munkahelyével és kollégáit is kedveli. Ennek ellenére minden harmadik válaszadó számolt be arról, hogy munkatársai rendszeresen panaszkodnak a saját munkájukkal kapcsolatban. Sokukat zavarja ez a hozzáállás és többen úgy érzik, negatív hatással van a közérzetükre. Különösen igaz ez a 18-35 év közötti korosztályra, őket kedvetleníti el leginkább, ha a kollégáik negatívan állnak a környezetükhöz.
Érdekes adat, hogy ezzel szemben sokkal kevesebben (25%) veszik észre magukon, hogy hajlamosak a negatív szemléletre és ez különösen igaz az 55 pluszos korosztályra. Ezért is döntött úgy a Dreher, hogy dedikált kampánnyal segít a fiatalok optimizmusának megőrzésében, és egy videósorozaton keresztül felhívja a jelenségre a figyelmét: néha észre sem vesszük, hogy akkor is a negatívumokat emeljük ki az újonnan érkezőknek, amikor valójában szeretjük a munkahelyünket.
Kellenek a pozitív szavak
A válaszadók 43 százaléka szerint -az anyagiakon kívül – a legmotiválóbb hatással a pozitív visszajelzések vannak rájuk a mindennapokban. Különösen igaz ez az 55 pluszos korosztályra (53%), míg meglepő módon kevésbé a fialatokra (35%). Steigervald Krisztián generációkutató meglátásai azonban egészen új megvilágításba teszik ezeket az eredményeket:
„A XX. század végéig úgynevezett szülői tekintélyelvű nevelés volt az általános, így akkoriban jellemzően negatív tartalmú motivációban hittek. Ezzel szemben az utóbbi 20-30 évben a válaszkész nevelésben, de főleg a digitális platformokon sokkal gyakoribb a pozitív visszajelzés is. Az utóbbi esetben így a dicséret inkább alapvető elvárássá változott, a mindennapok működésének szerves részévé. A jelenléte nem feltétlenül emel, a hiánya viszont tönkre tesz.”
Minél tapasztaltabbak vagyunk, annál jobban megy a beilleszkedés
A kutatás mélyebben vizsgálta a csoportokban való működés és az azokhoz való alkalmazkodás nehézségeit is. A magyarok 64 százaléka kortól függetlenül állítja magáról, hogy könnyen beilleszkedett az általános, illetve a középiskolás közösségbe, a felsőoktatásban tanulóknál ez az érték már 72 százalék. A munkahelyeknél tovább nő a pozitív élmények aránya: pályakezdőként 77 százalék, a jelenlegi helyükkel kapcsolatban pedig 82 százalék állította, hogy minden rendben ment a csapatba való belépésnél.
A következő olyan életszakasz, amelyben a munkahelyen kívül is ismét tömegesen kerülnek új közösségbe a felnőttek, már a gyerekvállaláshoz kötődik. A játszóterek, majd a bölcsődék, óvodák, iskolák szülői csoportjaiba a magyarok kétharmada megint könnyen illeszkedik be. Az áltagnál sokkal kevésbé igaz ez a fizikai munkát végzőkre (60%), illetve az 55 pluszos korosztályra (42%), akik nagy valószínűséggel már az unokájuk révén kerülnek ezekbe.
Az egyszemélyes hobbik a legnépszerűbbek
A család és a munka mellett a hobbik esetében jellemző még hogy új emberekkel találkozunk. Stegiervald Krisztán szerint a hazai és a nemzetközi kutatásokból is két trend rajzolódik ki: a sportolás népszerűsége erősen növekedett az elmúlt 20-25 évben, de a koronavírus-járvány óta jelentősen csökkent a csoporthoz tartozás vágya. Ezt a Dreher kutatása is megerősíti, a válaszadók 77 százaléka foglalkozik rendszeresen a hobbijával – legtöbben egyéni sportokkal, vagy sütés-főzéssel töltik az idejüket (42-42%). Ezután következnek kedveltségben a játékokhoz (31%) és a művészetekhez (24%) kapcsolódó kikapcsolódások. A csoportosan végzett sportokat – amelyek mindenképpen valamilyen közönséghez való tartozást jelentenek– kevesebb, mint a magyarok ötöde jelölte meg hobbijának.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Egy év múlva nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között
Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv,…
Tovább olvasom >Ízekre szedve
Ma már nem elég a jegeskávé-portfóliókat erősség vagy kávétípus szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
2,75 milliárd dolláros beruházást jelentett be a Heineken Mexikóban
A Heineken mintegy 2,75 milliárd dollár értékű beruházást hajt végre…
Tovább olvasom >Megnyílt a Żabka 100 Froo üzlete
A lengyel Żabka csoport megnyitotta 100. Froo márkájú kényelmi boltját…
Tovább olvasom >